Nagyberegi Református Líceum
A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet az 5., 6., 7., 8., 9. és 10. osztályba
 / Felhívás

FELVÉTELI HIRDETMÉNY

A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet az 5., 6., 7., 8., 9. és 10. osztályba. Azon diákok jelentkezését várjuk, akik 2023-ban fejezik be a 4., 5., 6., 7., 8. vagy 9. osztályt.  

Hirdetés

Líceumunkban az oktatás univerzális profilizáció szerint történik. A 10. és 11. osztályban humán és reál szakirány szerinti csoportbontásban oktatunk, aminek köszönhetően a választott szakiránynak megfelelően, emelt óraszámban tanulhatják a diákok a közismereti tárgyakat. Emellett lehetőség van a fakultációk keretében, emelt óraszámban elmélyíteni a tudást angol, német, ukrán és magyar nyelvből, irodalomból, matematikából, informatikából, fizikából, kémiából, biológiából, történelemből, földrajzból, egyházi tantárgyakból. 

Egyházi fenntartású intézményként lehetőségünk nyílik az egyházi tárgyak órarendebe történő beintegrálására, így a líceumi tanórák sorában vallásóra, bibliaismeret, egyházi ének tantárgyak is oktatva vannak, emellett konfirmandus órákat is tartunk. A líceum diákjai lelki alkalmakon vehetnek részt. Ifjúsági és szövetségi órák, csendeshétvégék, gyülekezeti látogatások, evangelizációk, keresztyén előadások, istentiszteletek keretében mélyíthetik hitüket, kátéórákon vehetnek részt.

Intézményünkben lehetőség nyílik tanórákon kívüli művészeti képzésre, melynek keretében a felvételt nyert diákok ének, zene és néptánc oktatásban részesülhetnek.

A diákok kirándulásokon, cserediák programokban és missziós munkákban vehetnek részt, különféle ösztöndíjban részesülhetnek. Ukrajnai, magyarországi és Kárpát-medencei tanulmányi versenyeken, műveltségi vetélkedőkön mérethetik össze tudásukat. Az érettségizők pályaorientációs előadások, személyes tanácsadások formájában kaphatnak segítséget a továbbtanuláshoz, a felvételi ügyintézéshez.

Hirdetés

A felvételt nyert tanulók számára kedvezményes étkezést és kollégiumi elszállásolást biztosítunk, az alsóbb osztályoknak lehetőség szerint több irányból segítünk a beutazásban.

A felvételi eljárás során: 

  • az 5., 6. osztályba felvételizőknek kommunikációs és alapvető matematikai készségekről, valamint szövegértésről kell számot adniuk;
  • a 7., 8. és 9. osztályba felvételizőknek matematikából, magyar nyelv és irodalomból kell felvételi vizsgát tenniük, amit az általános iskola 5–6., 5–7. és 5–8. osztályainak a tananyaga alapján állítunk össze;
  • a 10. osztályba felvételizőknek matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, valamint bibliaismeretből kell felvételi vizsgát tenniük az 5–9. osztály tananyaga alapján. 

A felvételi során lehetőség van többletpontok beszámítására. A többletpontokról részletesen a líceum honlapján olvashatnak.

A felvételi előkészítő időszakot 2023. március 4-én 10 órai kezdettel líceumi nyílt nappal indítjuk, 

mely során az érdeklődők betekintést nyerhetnek a líceumi oktatásba és mindennapokba, részletes tájékoztatást kaphatnak a felvételiről és a szerezhető többletpontokról. Nyílt napunkra szeretettel várjuk a felvételizni kívánó diákokat, szüleiket és minden érdeklődőt.

Ezt követően 2023. március 11-e és április 22-e között, 

szombatonként előkészítő foglalkozásokat tartunk a felvételi tárgyakból: magyar nyelvből és irodalomból, matematikából és bibliaismeretből. Az előkészítő díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

A felvételire és az előkészítő foglalkozásokra való jelentkezés online regisztráció útján történik, ami az intézmény honlapján, a Felvételi menüpont alatt érhető el Online jelentkezési lap 2023 címszó alatt 2023. január 16-a és április 27-e között.

A felvételi vizsga napjáig benyújtandó dokumentumok: 

  • lelkészi-hitoktatói ajánlólevél;
  • a születési bizonyítvány vagy személyi igazolvány, valamint az identifikációs kód másolata;
  • az elmúlt 3 év versenyei során szerzett dobogós oklevelek másolata.

A felvételire való jelentkezés határideje: 2023. április 27.

A felvételi vizsgák időpontja: 2023. április 29., 8.00 óra.

A felvételi vizsga díjtalan.

További részletes tájékoztató a felvételivel kapcsolatban az iskola honlapján, a www.nbrl.com.ua címen és líceumunk Facebook-oldalán (Nagyberegi Református Líceum 1993) érhető el.

Kérdéseiket az nbrl.kre@gmail.com e-mail címre várjuk.
Címünk: 90242 Nagybereg, II. Rákóczi Ferenc út 80. 
Mobil: +380 99 423 41 45

Szeretettel várja a felvételizőket 
a Nagyberegi Református Líceum és Diákotthon!

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.

Orosz–ukrán háború: Több ukrán régióban maradtak áram nélkül az orosz csapás után (Fotó: AFP)

Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.

Harci drón. Illusztráció. Fotó: Internet

Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.

Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.