Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik - jelentette ki Tomás Kopecky, a cseh védelmi miniszter helyettese a CTK hírügynökség által szombaton közölt beszélgetésben.

MTI

Csehország Ukrajna négy-öt legnagyobb hadianyag szállítója közé tartozik - jelentette ki Tomás Kopecky, a cseh védelmi miniszter helyettese a CTK hírügynökség által szombaton közölt beszélgetésben.

Hirdetés

"Az orosz agresszió ellen védekező Ukrajnába sok milliárd korona értékben küldött Csehország fegyvereket és hadianyagot"

- mutatott rá Tomás Kopecky, de pontos adatot nem kívánt mondani.

A cseh kormány már az első hetekben több mint hárommilliárd korona értékben hagyott jóvá katonai segítséget, és a lakossági gyűjtésből további több mint egymilliárd korona jött össze. "Más forrásokból ennek a többszörösét" küldte eddig Csehország Ukrajnába - fejtette ki a miniszterhelyettes szintén konkrétumok nélkül.

Hirdetés

Tomás Kopecky azt mondta, hogy

az Ukrajnába küldött hadianyagban szinte az összes fegyvernem és hadianyag megtalálható, a gránátvetőktől kezdve a nehézfegyverekig.

A miniszterhelyettes szerint az Ukrajnának szánt hadianyag- és fegyverszállításokat a csehek már tavaly év végén elkezdték szervezni, amikor világossá vált, hogy Oroszország katonai egységeket csoportosít át az ukrán határ közelébe. A háború kitörésekor már kész volt annak a hadianyagnak a jegyzéke, amely a cseh cégek rendelkezésére állt, és már csak a kulcsfontosságú finanszírozást kellett megoldani. Tomás Kopecky ekkor állítása szerint közvetlen kapcsolatba lépett a prágai ukrán nagykövettel is, és a diplomácia képviselet ezt követően speciális alapot hozott létre, amelyben rövid idő alatt 1,2 milliárd korona gyűlt össze a cseh lakosság és a cégek adományaiból.

Az Ukrajnának eddig küldött hadianyag és fegyverszállítások pontos értékét a minisztérium nem kívánja nyilvánosságra hozni.

"Nagyon méltányos összegről van szó. Abszolút számokban az Ukrajnának küldött hadianyag-szállításokban a négy-öt legnagyobb szállító között vagyunk"

- szögezte le a cseh védelmi miniszter helyettese.

Nagyra értékelte, hogy a fegyverszállítások terén Csehország nagyon jól együttműködik Lengyelországgal, Szlovákiával és a balti államokkal. Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnának nyújtott hadianyag- és fegyverszállításokat folytatni kell.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.