A világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport kormányai felszólítják az országukban orosz energiahordozók importjával foglalkozó vállalatokat, hogy ne fizessenek rubelben az érvényes szerződések alapján Oroszországtól vásárolt földgázért - jelentette be a német gazdasági és klímavédelmi miniszter hétfőn Berlinben.
Az MTI szerint Robert Habeck elmondta, hogy a G7 csoport soros elnökségét betöltő Németország képviseletében összehívta a hetek energiaügyekben illetékes minisztereit, hogy egységes, összehangolt választ adjanak a Kreml által barátságtalannak minősített országokra vonatkozó rubelalapú elszámolási rendszer bevezetésére.
Az online tanácskozáson teljes egyetértés volt arról, hogy Moszkva lépése az érvényes földgázszállítási szerződések "egyoldalú és egyértelmű megsértése"
- mondta a miniszter.
Kiemelte:
nyilvánvaló, hogy Vlagyimir Putyin a hetek megosztására tör, de a csoport egysége és határozottsága azt mutatja, hogy nem engednek az orosz elnöknek. A G7 csoport minden tagja továbbra is érvényesnek tartja az orosz partnerekkel kötött földgázszállítási szerződéseket, és azt az álláspontot képviseli, hogy az országuk érintett vállalkozásainak be kell tartaniuk a szerződéseket.
Ezért felszólítják ezeket a vállalatokat, hogy "ne tegyenek eleget Putyin követelésének" - mondta Robert Habeck.
Vlagyimir Putyin március 23-án jelentette be, hogy az Ukrajna ellen indított orosz háborúval összefüggésben barátságtalannak minősített országoktól - köztük az Európai Unió valamennyi tagállamától - rubelben fogadják el a földgáz árát.
A G7 csoport az Egyesült Államokat, Franciaországot, Japánt, Kanadát, Nagy-Britanniát, Németországot és Olaszországot, valamint az Európai Uniót mint nemzetek feletti intézményt fogja össze.
A legfejlettebb iparú országok informális egyeztető fóruma 1975 óta működik, és 1998-ban tagjai közé fogadta Oroszországot, így átalakult G8 csoporttá. Azért működik mégis G7 csoportként, mert Oroszország tagságát 2014-ben az Ukrajnához tartozó Krím félsziget nemzetközi jogot sértő bekebelezése miatt felfüggesztették.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.