Ők kerestek vagyonokat a globális energiaválságon
 / Gazdaság

A globális energiaválság hatásait világszerte mindenki megérzi, de vannak olyanok, akik kifejezetten sokat keresnek a folyamaton. Ahogy ugyanis az energiacégek részvényei idén emelkedésnek indultak, a vállalatok mögött álló mágnások hatalmas vagyonokat tehettek zsebre.

Hirdetés

Az energiaiparban érdekelt milliárdosok csak az idei év első felében több mint 20 százalékkal tudták növelni az összesített nettó vagyonukat - írja az Origo.

Ezzel pedig ők gazdagodtak a leginkább a Bloomberg által összeállított milliárdos magánszemélyek listáján.

Az Oilprice.com pedig meg is nézte, kik voltak azok az energiamágnások, akik a legnagyobb vagyongyarapodást hoztak össze az idei évben.

A lista csak azokat tartalmazza, akik a vagyonukat elsősorban olaj- és gázvállalatoknak köszönhetik, vagyis a tiszta energiákból meggazdagodottak nincsenek rajta.

Milliárdos mágnások

Az amerikai Kinder Morgan elnöke és legnagyobb részvényese, Richard Kinder szinte kispályás a listán, ugyanis mindössze 1,4 milliárd dollárral növelte idén a vagyonát – ez azonban 20,1 százalékos növekedést jelent, ami igen szép teljesítmény. A cég egyébként energiatárolással és vezetékekkel foglalkozik. Kinder 1997 és 2015 között vezérigazgatója is volt a társaságnak. Kinder összvagyona 8,2 milliárd dollár.

Pontosan 3 milliárd dollárral lett gazdagabb idén az orosz Leonid Fedun, a Lukoil alelnöke és igazgatótanácsi tagja. Fedun vezette egykor a Lukoil privatizációját, és a családjával 12 százalékos részesedésük van az egyik legnagyobbnak számító orosz olajvállalatban. A Bloomberg adatai szerint Fedun csak a Lukoilban tulajdonolt részesedésének osztalékaiból 1,5 milliárd dollárt keresett. A 3 milliárdos idei növekedés pedig majdnem 45 százalékos vagyongyarapodásnak számított. Fedun nettó vagyona 9,7 milliárd dollár.

Nála is jobban járt azonban Harold Hamm, az amerikai Continental Resources energiacég elnöke. Az Oklahoma Cityben bejegyzett társaság részvénye ugyanis idén eddig majdnem 200 százalékot drágult, aminek köszönhetően 9,8 milliárd dollárral nőtt Hamm vagyona. Ez 190,7 százalékos növekedésnek számított, és az olajmágnás összvagyona jelenleg 14,8 milliárd dollár.

Az ezüstérmes szintén egy orosz szereplő, Leonid Mikhelson, akinek idén 8,6 milliárd dollárral bővült a vagyona (34,6 százalékos növekedés). Mikhelson a legnagyobb nem állami földgáztermelő cég, a Novatek vezérigazgatója. A milliárdos a cég mintegy negyedét tulajdonolja, és a vállalat biztosítja a teljes orosz gázkínálat nagyjából 10 százalékát. Mikhelson nettó vagyona 33,3 milliárd dollár, amihez az is hozzájárult, hogy 36 százalékos részesedése van a Sibur nevű petrolkémiai társaságban.

A legnagyobbat azonban egy indiai energiamágnás, Mukesh Ambani kaszálta idén.

 Ambani - sok más érdekeltsége mellett - az indiai Reliance Industries energiacég vezetője, amelyé a világ legnagyobb finomító komplexuma. A konglomerátum egyébként számos piaci területen jelen van, például az indiai országos 4G hálózat üzemeltetésében is.

A Reliance egyébként tavaly megelőzte az Exxon Mobilt, és a világ legnagyobb, nyilvánosan kereskedett energiacége lett. Idén azonban az Exxon újra az élre került, mivel az amerikai cég 56,4 százalékos emelkedést produkált a tőzsdén, amivel a piaci értéke elérte a 272,9 milliárd dollárt – szemben a Reliance 229,4 milliárdos értékével. Ugyanebben az időszakban a Reliance részvényárfolyama 27,7 százalékkal emelkedett.

Ambani vagyona ezzel együtt is 19,1 milliárd dollárral (24,9 százalék) bővült ebben az évben, és a nettó összvagyona eléri a 95,8 milliárd dollárt. 

Az indiai milliárdos így a világ 11. leggazdagabb emberének számít, és globális éllovas a leggazdagabb energiabefektetők körében.

Hol vannak a kínai szupergazdagok?

A toplista kapcsán jogosan merülhet fel a kérdés, hogy hol vannak a kínai szereplők? A helyzet az, hogy egyszerűen azért maradtak le, mert az energiaszektorban érdekelt leggazdagabb kínaiak elsősorban a tiszta energia területén üzletelnek – tehát nem az olaj- vagy gázszektorból gazdagodnak meg.

A kínai milliárdosok közül Zeng Yuqun, Huang Shilin, Pei Zhenhua, és Li Ping együttes összvagyona eléri a 62 milliárd dollárt. Ők mindannyian a CATL nevű vállalatban birtokolt tulajdonrészeikből gazdagodtak meg, mely cég a világ legnagyobb akkumulátorgyártója az elektromos autók számára.

Három másik kínai milliárdos (Wang Chuanfu, Lv Xiangyang, Xia Zuoquan) többségi tulajdonnal rendelkezik a BYD kínai elektromosautó-gyártó cégben (a vállalat másik fontos tulajdonosa az amerikai Berkshire Hathaway). A kombinált vagyonuk 33,5 milliárd dollár.

Az Eve Energy nevű cég szintén az elektromos autókat gyártó vállalatoknak szállít be termékeket, és a társaság elnöke, Liu Jincheng nettó vagyona eléri a 11 milliárd dollárt.

Végül pedig érdemes megemlíteni, hogy végső soron a Tesla alapítója, Elon Musk is a zöld energiákhoz köthető szektorban érdekelt.

Musk nettó vagyona pedig idén megütötte a csillagászati, 310 milliárd dolláros szintet, de egyesek szerint Musk hamarosan akár 1000 milliárd dolláros vagyonnal is rendelkezhet.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.