Olaszországban holtan találtak meg egy eltűnt 18 éves ukrán lányt
Olaszországban holtan találtak meg egy eltűnt 18 éves ukrán lányt
 / Kékfény

Az Olaszország déli részén július 4-én eltűnt 18 éves ukrán diákot, Marija Buhajovát, holtan találták meg – közölték olasz sajtóforrások.

Hirdetés

A beszámolók szerint Buhajova Apuliában, egy dél-olaszországi tengerparti üdülőhelyen tartózkodott a pozsonyi Comenius Egyetemmel közösen szervezett európai csereprogram keretében.

A lány július 4-én, pénteken tűnt el. A szállodai szobájában megtalálták a telefonját, útlevelét, valamint egy papírt több mobilszámmal. Eltűnése előtt pénzt utalt át a testvérének.

Az olasz rendőrség kezdetben azt feltételezte, hogy Buhajova önszántából távozott, miután megtudta, hogy gyakornoki programja július 6-án véget ér, míg más résztvevők egészen szeptemberig maradhattak.

A biztonsági kamerák rögzítették, hogy a lány a gyakornoki hely közelében a tengerpart irányába indult, majd nyoma veszett.

Július 9-én, kedden jelentették, hogy a lány holttestét egy kilométerre attól az üdülőhelytől találták meg, ahol tartózkodott. Előzetes információk szerint felakasztotta magát.

Jelenleg az olasz hatóságok még nem közölték hivatalosan, hogyan minősítik az esetet (öngyilkosság, bűncselekmény stb.) - közölte a karpat.in.ua.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren  vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.

Európai Unió-Ukrajna. Illusztráció. Fotó: Internet

A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.

Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Házban 2025. március 7-én (Fotó: MTI/EPA/Chris Kleponis)

Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.