A vérszegénység azt jelenti, hogy a szervezetben túl kevés a vörösvérsejt, túl alacsony a hemoglobinszint, így ezek nem tudják ellátni a feladatukat, és nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a sejtekhez. Egyes ételek azonban különösen értékes tápanyagokat tartalmaznak, szóval az érintetteknek ajánlott többet fogyasztaniuk az alábbiakból.
A vérszegénységet a legtöbbször a vashiánnyal kötjük össze, de a hátterében állhat a túl kevés B12-vitamin vagy folsav is, emellett egyéb súlyos betegségekre, nagyfokú vérveszteségre, fertőzésekre is visszavezethető. A vérszegénység kezelése történhet gyógyszerekkel, ám a megfelelően összeállított étrendnek is nagyon nagy szerepe van a betegség gyógyításában. Következzenek azok az élelmiszerek, amelyeket érdemes minél gyakrabban beépíteni az étrendünkbe - írja a Házipatika.com.
Hüvelyesek
A különböző hüvelyesek nagyon gazdagok vasban, közülük is kiemelkedik a szójabab. Már egyetlen csésze szójabab biztosíthatja a napi vasszükségeletünk felét – emellett alacsony a zsír- és magas a fehérjetartalma, amelyek kifejezetten egészségessé teszik. A hüvelyesekben azonban megtalálható egy olyan sav, mely gátolhatja a vas felszívódását. Ennek a savnak a mennyiségét csökkenthetjük úgy, ha a babféléket felhasználás előtt egy éjszakára vízbe áztatjuk.
Vörös húsok
A vörös húsokban – főként a marhában, illetve a sertésben – nagy mennyiségben található vas, ráadásul olyan formában, hogy a szervezetünk könnyebben tudja hasznosítani azt, mint a növényekben találhatót. Az egyik legjobb vasforrás a máj, melyben emellett A- és B-vitaminok is vannak.
Tojás
A tojásban nemcsak protein és értékes zsírsavak találhatóak meg, de annyi vas is, amely nagyjából a napi szükséglet 7-11 százalékát biztosítani tudja. Mivel a vas hatékonyabban épül be a szervezetünkbe akkor, ha elegendő mennyiségű C-vitamin is van mellette, ezért érdemes a tojást olyan zöldségekkel, esetleg gyümölcsökkel együtt fogyasztani, amelyek C-vitaminban gazdagok. Például a reggeli lágy tojás mellé igyunk egy nagy pohár frissen facsart narancslevet.
Sötétzöld leveles zöldségek
A sötétzöld leveles zöldségekben – például a spenótban, a kelben vagy a vízitormában – nemcsak vasat találhatunk nagyobb mennyiségben (egy fél csésze spenót a napi vasszükséglet akár 30 százalékát is biztosíthatja), de A-, C-, B9- és E-vitamint, valamint béta-karotint, folsavat és rostokat is. A spenótot fogyaszthatjuk a hagyományos főzelék formájában, de készíthetünk belőle levest, tésztaételt, sőt gyümölcsös turmixot is.
Cékla
Szintén nagy mennyiségben található vas a céklában is, emellett van benne kalcium, kálium, kén, rostok és számos vitamin is. A cékla ivólé formájában, főzve, sütve vagy akár salátákba keverve is fogyasztható.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.