Milyen színű a szemed? Ezt árulja el az egészségedről
Milyen színű a szemed? Ezt árulja el az egészségedről
 / Mozaik

Ugye te is hallottad már azt a közmondást, hogy „a szem a lélek tükre?”. Tény, hogy sok esetben a tekintetünk árulkodhat arról, hogy éppen vidámak, izgatottak, lelkesek vagyunk, vagy esetleg sírtunk, rossz a kedvünk. Ennél azonban még jóval többet is megtudhatunk a szemünkön, egész pontosan a szemszínünkön keresztül. Ugyanis, bár az egészségünket nem lehet megítélni a szemszínünk alapján, összefüggésbe hozható bizonyos egészségügyi kockázatokkal, ezáltal pedig nagyobb elővigyázatosságra inthet minket.

Hirdetés

Ha kék a szemed, érzékenyebb lehet a fényre

Eddigi életem során sok kedves szót kaptam azért, mert kék a szemem. Ezeknek a dicséreteknek természetesen örültem is, amit mások viszont már nem látnak, hogy bizonyos helyzetekben ez nem feltétlenül előnyös, ugyanis gyakran azt tapasztalom, hogy érzékenyebb is, aminek most már tudom, hogy tudományos oka is lehet - írja a bien.hu.

Dr. Usiwoma Abugo szerint ugyanis a kék szemű emberek íriszének elülső rétegében csökkent a melanin pigment, ami miatt a fény szétszórja és elnyeli a beérkező hosszabb hullámhosszúságú fény egy részét.

Az említett pigment hiánya érzékenyebbé teheti a kék szemet a fényre. Ezt számos tanulmány során vizsgálták a tudósok, és arra az eredményre jutottak, hogy a világoskék szemű emberek más szemszínekkel összehasonlítva lényegesen több szórványfényt kaptak a szemen belül, ami dr. Abugo szerint vakító hatást vagy érzékenységet okoz. Vagyis ha kékszeműként például ragyogó napsütésben irritáltnak érzed a szemed, akkor abban bizony szó szerint a színe is szerepet játszhat.

A világos szem bizonyos betegségek magasabb kockázatával járnak

A kutatások szerint a világosabb zöld, kék vagy mogyoróbarna szem a bőrrák fokozott kockázatát jelenthetik (főleg két ritka típusra vonatkozóan), de bizonyos szembetegségekre is hajlamosíthatnak. Persze ez még nem jelenti azt automatikusan, hogy aggódnod kellene, de fontos, hogy tudatosan is tegyél a megelőzésért. Rengeteget számíthat például, ha egészséges életmódot folytatsz, rendszeresen jársz szemészeti vizsgálatra vagy ha a szabadban mindig viselsz egy olyan napszemüveget, ami 100%-ban kiszűri a káros UV-sugarakat. 

Melyik szemszín jár a legkevesebb kockázattal?

A már említett lépésekre szemszíntől függetlenül is kulcsfontosságú figyelnünk a szemünk és az általános egészségünk szempontjából is. De ami a szemszín tekintetében magasabb kockázatokat illeti, azok barna szem esetén a legalacsonyabbak. Az ő esetükben a kutatások jelenlegi állása szerint a szürkehályog kialakulásának az esélye lehet nagyobb.

Ennél a betegségnél szintén rengeteget számíthat, ha a szemedet a szabadban megfelelő, a káros UV-sugarakat kiszűrő napszemüveggel véded, így erről tényleg próbálj meg nem megfeledkezni.

Amire feltétlenül figyelj

Legyen bármilyen színű is a szemed, mindig gondolj arra, hogy mekkora kincs az, hogy láthatsz. Éppen ezért igyekezz is megtenni mindent azért, hogy sokáig ne legyen baja a szemednek. Ennek érdekében tényleg figyelj arra, hogy amikor csak lehetőséged van rá, tápláló, vitaminokban gazdag ételekből állítsd össze az étkezéseidet, igyál sok vizet, mozogj rendszeresen, a dohányzást pedig mellőzd. Ha kételkedsz bármelyik fontosságában, akkor mindig jusson eszedbe, mennyivel egyszerűbb ezekre a dolgokra odafigyelni, mint bármiféle szembetegséggel megküzdeni.

Ha pedig mégis bármilyen elváltozást tapasztalsz, rosszabbul látsz közelre vagy távolra, esetleg pirosasnak, sárgásnak, gyulladtnak látod a szemedet, vagy egyéb problémát észlelsz, akkor minél előbb keress fel egy szemorvost. De még ha nincs is semmilyen panaszod, akkor is érdemes évente részt venned egy szemvizsgálaton. Így, ha mégis lenne bármilyen probléma, az időben kiderül, és hamarabb lehet rá megoldást találni.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.