Igaz, hogy a legtöbb zöldséghez és gyümölcshöz egész évben hozzájuthatunk, de mégiscsak jobban tudnak esni, amikor szezonjuk van. Ha csak arra gondolok, hogy milyen volt a néhány héttel ezelőtt vásárolt paradicsom íze, és milyen, amikor nyáron szerzem be, egy pillanatig sem kell azon töprengenem, hogy vajon melyik a finomabb. Bizonyára te is jártál már így egyes élelmiszerekkel, ez pedig csak egy jó ok arra, hogy szezonális finomságokat szerezz be.
Aztán ott van persze az is, hogy a szezonális gyümölcsök és zöldségek pénztárcabarátabbak is, hiszen sokféléből jó eséllyel helyben termesztett termékeket vásárolhatunk. Sőt, mivel jellemzően nem a hosszú eltárolásuk a cél, ezért érettebben is kerülnek a boltokba vagy a piacokra, így pedig még táplálóbbak és egészségesebbek is. Persze némi eltolódás lehet, de íme, mely kedvelt gyümölcsöket és zöldségeket mikor éri meg igazán beszerezned - írja a bien.hu.
Tavasz
Úgy is mondhatnánk, hogy amint megjelenik a spárga a helyi termelői piacon, már tudjuk is, hogy itt a tavasz. De sok más hírnöke is van ennek a kedvelt, napsütéses és vidám évszaknak. Ugyan igaz, hogy a tipikusan tavaszi zöldségek és gyümölcsök nagy része június végére eltűnik, addig viszont hosszú heteken át rengeteg finomságot készíthetünk belőlük. A legjobb pedig, ha te is már most sütsz vagy főzöl belőlük néhány finomságot.
Tavaszi gyümölcsök és zöldségek: spárga, borsó, articsóka, vízitorma, spenót, eper, rebarbara.
Késő tavaszi/nyár eleji gyümölcsök és zöldségek: sárgabarack, cseresznye, zöldbab, saláta, retek, vöröshagyma.
Nyár
A nyár igazi luxusnak számít a zöldségek és a gyümölcsök szempontjából, ha már csak azt nézzük, hogy olyan télen különösen drága finomságokhoz is viszonylag jó áron hozzájuthatunk, mint a málna, a szeder, az áfonya vagy a padlizsán. Ilyenkor nincs is jobb, mint sütni egy isteni gyümölcstortát vagy piskótát, de végre igazán finom paradicsomot is ehetünk. Egy jó nyári lecsó főzésével pedig pillanatok alatt konyhatündérnek érezhetjük magunkat.
Nyári gyümölcsök és zöldségek: málna, áfonya, szeder, görögdinnye, sárgadinnye, nektarin, őszibarack, szilva, cseresznye, paradicsom, snidling, kukorica, ribizli, padlizsán, saláta, kígyóbab, uborka, cukkini.
Nyár végi/kora őszi gyümölcsök és zöldségek: cékla, lilahagyma, paprika, chilipaprika, füge, menta, sóska.
Ősz
Amint a nyári hőség kezd utat engedni az ősznek, a legjobb, ha veszünk még néhány friss, helyi paradicsomot, vagy mi magunk szüreteljük le a kertünk/erkélyünk utolsó terméseit. Ez a legjobb alkalom a nyári finomságok tartósítására is, például házi paradicsomszósz, lekvár, savanyúságok vagy befőttek formájában. De persze az is teljesen érthető, ha már a friss, lehullott almára és a belőle készülő legfinomabb almás pitére koncentrálsz.
Őszi gyümölcsök és zöldségek: alma, körte, birs, szőlő, kakukkfű, makktök, sütőtök, káposzta, karfiol, kelkáposzta, édesburgonya, mángold, bazsalikom, rukkola, madársaláta.
Ősz végi gyümölcsök és zöldségek: kelbimbó, endívia, gránátalma, karórépa, sárgarépa.
Tél
Talán télen a legnehezebb friss, helyi terményeket beszereznünk, de nem lehetetlen. Egyrészt érdemes teret adnunk a gyökérzöldségeknek, másrészt olyan gyümölcsökkel és egyéb zöldségekkel is próbálkozhatunk, amelyeket soha, vagy csak ritkán kóstoltunk. Tipikus példa erre a vörös cikória, ami a kesernyés, szinte fűszeres ízével tökéletes választás, ha fel szeretnénk ébreszteni a téli álmot alvó ízlelőbimbóinkat.
Téli gyümölcsök és zöldségek: zeller, vörös cikória, fehérrépa, kelkáposzta, naspolya, vérnarancs, citrom.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.