Régen még újságot vagy könyvet vittünk a mellékhelyiségbe, most viszont már automatikusan a telefonunkért nyúlunk. Ezzel viszont elég nagy hibát követünk el, méghozzá több okból kifolyólag!
Amit nem látsz, még igenis ott van
Az első, és egyben legnyilvánvalóbb ok az, hogy rengeteg baktérium kerül a telefonodra. Mivel nem látjuk őket, szeretjük azt hinni, hogy nem is léteznek, azonban szakértők szerint amikor a mobilodat beviszed a mosdóba, szinte csak pazarlod az idődet utána a kézmosással. Hiszen hiába használsz szappant és vizet, ha utána egyből a kezedbe fogod a készüléket: újra ott vagy, mint fél perccel ezelőtt. Márpedig a mobilodra rengeteg baktérium rákerül, hiába vagy óvatos! - írja a bien.hu.
Hiszen amikor használod a wc-papírt, megfogod a lehúzó fogantyút, lecsukod a fedelet, majd kézbe fogod a telefonodat, minden átkerül rá, pillanatokon belül. És sajnos akár kifejezetten veszélyes baktériumokról is beszélhetünk, hiszen felmérések során találtak már emberek telefonján szalmonellát és E.Colit is. Ez persze attól is függ, hol vagy. Ha otthon, a lakásodban, nyilván kisebb az esélye ezeknek a komoly baktériumoknak (de tegyük hozzá, hogy nem nulla!), míg egy kórházban, plázában jóval nagyobb. Már az is komoly veszélyt jelent, ha csak leteszed valahová a telefont egy pillanatra. Ugyanis nem kizárólag azáltal kerül fel a telefonodra a baktérium, hogy a kezeddel felviszed rá.
Amikor lehúzod a wc-t, az apró vízcseppek métereket is képesek repülni a levegőben, így a mobilod, ami jóval közelebb van a wc-hez, nagy eséllyel kap belőlük párat.
A telefonodon lévő baktérium pedig nem csak pár percig él; sokkal inkább pár napig! Hiszen a készülék időnként felmelegszik, így pont ideális környezetet biztosít számukra, ráadásul a kezeden lévő zsírok ehhez csak hozzájárulnak. Az esetek többségében nagy bajod nem származik ezekből, de egy kisgyereknek már sokkal veszélyesebb lehet a gyenge immunrendszer miatt. Ráadásul a koronavírus alatt inkább az a legjobb, ha a telefont gyakran tisztítod, és nem viszed magaddal a mellékhelyiségbe.
Vigyázz, mennyit ülsz bent!
Már csak azért sem érdemes magaddal vinni, mert az egészséged kárára is mehet, és nem csak a baktériumok miatt! Az aranyérre való hajlam is megnövekszik azoknál, akik sok időt töltenek a wc-n. Márpedig aki beviszi a telefonját egy kis olvasnivaló gyanánt, gyakran többet tölt itt, mint kellene. Azonban amikor ebben a pózban ülsz, nyomás nehezedik a szerveidre, az ülőke kialakítása miatt viszont nem kapják meg a kellő tartást.
Egyre több kutató vette észre, hogy mióta az okostelefonok életünk részeivé váltak (és a mellékhelyiségé is), több lett az aranyérrel küzdő betegek száma.
Még egyelőre folynak a kutatások, hogy biztosat mondhassanak, de sokan feltételezik, hogy a telefonozással töltött idő, ebben a kevésbé előnyös pózban, jelentősen hozzá tehet ennek kialakulásához.
Az ujjukat is adnák érte
Régen még nem is gondoltuk volna, de ma már nagyon is létező fogalom a telefonfüggőség. Rengeteg embert érint ez a probléma, pláne a fiatalabb korosztálynál. Minél többet használjuk a készüléket, minél jobban hozzászokunk az állandó jelenlétéhez, annál nehezebben tudjuk félretenni. Ezért visszük magunkkal a mellékhelyiségbe is, részben hogy ne unatkozzunk, részben pedig azért, mert nem vagyunk képesek megválni tőle.
A Tappable egyik felmérése során az ezredfordulós fiatalok közül minden 10. megkérdezett azt válaszolta, hogy előbb válna meg valamelyik ujjától, mint hogy telefon nélkül éljen. Az eredmény jól bizonyítja, hogy mennyire elengedhetetlennek érezzük a telefonunk jelenlétét. Amikor magaddal viszed a mellékhelyiségbe is, nem csak az egészségedet károsítod, de még inkább növeled a függőség mértékét!
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.