Szalmonella lehetett a meglepetés: több ezer tonna Kinder terméket vontak vissza
Szalmonella lehetett a meglepetés: több ezer tonna Kinder terméket vontak vissza

MTI

 / Gazdaság

Összesen több mint háromezer tonna Kinder terméket vontak vissza a piacról, miután áprilisban számos szalmonellás megbetegedés történt Európában, a lépésnek több tízmillió eurós pénzügyi hatása lesz – közölte a Ferrero cég franciaországi igazgatója a Le Parisien című napilapban megjelent interjúban.

Hirdetés

„Vizsgálataink szerint a fertőzést feltehetően egy vajtartály szűrője okozta a belgiumi arloni üzemben, és fertőzött nyersanyagoktól, vagy emberektől származik” – mondta Nicolas Neykov, aki először szólalt meg a botrány kitörése óta, és elnézést kért a történtekért, írja az MTI.

Európában több száz gyermek betegedett meg, Franciaországban 81-en, közülük huszonkettőt kórházban ápoltak,

miután ettek a szalmonella baktérium által fertőzött a Ferrero olasz konszern Kinder márkájú termékéből.

Az ügy áprilisban pattant ki, de a bélfertőzést okozó baktériumot már december 15-én felfedezték az Arlonban működő gyárban, ahol valamennyi visszavont csokoládé termék (Kinder meglepetés, Schoko-bon, minitojás) készült – írta a Le Parisien.

Az igazgató szerint nem hanyagság, hanem üzemzavar történt.

A Ferrero bejelentette, hogy a jövőben az üzemekben végzett ellenőrzések 50 százalékát külső hitelesített laboratóriumra bízzák, egyebek mellett a cég normadiai székhelyű francia üzemében. Korábban a vizsgálatok száz százalékát a Ferrero végezte.

A Ferrero szerint a botrány miatt 40 százalékkal csökkent a cég forgalma húsvétkor, a kár több tízmillió euró. A piacról visszahívott háromezer tonna terméket – több millió árucikket – megsemmisítették.

Nicolas Neykov szerint a botrány következtében világszerte van mit módosítani a nagy élelmiszeripari konszerneknél.

„Vannak javaslataim. Remélem, hogy mielőbb találkozom a fogyasztói szervezetekkel és az új kormánnyal. Vannak dolgok, amelyeken változtatni kell, hogy ez soha többé ne forduljon elő.”

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.