Imanapot hirdetett meg január 26-ra Ukrajna békéjéért Ferenc pápa, aki szándékát a Szent Péter téren mondott beszédében jelentette be vasárnap.
Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy aggodalommal követi a növekvő feszültséget, amely "újabb csapást mérhet a békére Ukrajnában, és megkérdőjelezheti a biztonságot az európai kontinensen, még szélesebb következményekkel" - írja az MTI.
A vasárnapi úrangyala imádságot (Angelus) követő beszédében a katolikus egyházfő felhívást intézett minden jóakaratú emberhez, hogy a békéért imádkozzon,
valamint politikai cselekvést és kezdeményezéseket sürgetett, melyek a testvériséget szolgálják a szembenállók érdekei helyett.
"Aki saját érdekeit követi mások kárára, nem méltó saját emberi hivatásához, mely mindannyiunk testvériségét hirdeti" - jelentette ki Ferenc pápa.
Az ukrajnai békéért tartandó imanapot január 26-ra hirdette meg.
Nem ez az első alkalom, hogy Ferenc pápa a világ konfliktusoktól érintett térségeiért imanapot tart: 2013-ban Szíriáért, 2018-ban Kongóért és Dél-Szudánért, valamint 2021-ben Libanon békéjéért tartottak imádságnak szentelt napot a Vatikánban és az egyházban.
Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilikában az Isten igéje című misét mutatta be.
Az új liturgikus ünnepet Ferenc pápa alapította 2019 szeptemberében.
A szertartáson a pápa a világ különböző országaiból érkezett világi férfiakat és nőket avatott fel a lektori, akolitusi és katakéta szolgálatba: a felolvasást, oltári szolgálatot, valamint hitoktatást fedő szolgálatot laikusok eddig is végezhettek, ünnepélyes avatásuk azonban a laikusok szerepének erősítését kívánja hangsúlyozni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.