Gyulladáscsökkentő nasik, amiknek mindig lenniük kell az étrendedben

Az emberi szervezetben bármikor kialakulhatnak gyulladások. Olyanok is, amelyeket észlelünk, mert tüneteket okoznak, és olyanok is, amiket nem tudunk behatárolni. Jó hír viszont, hogy a megfelelő étkezéssel erősítheted az immunrendszered, és bizonyos gyulladások ellen is tehetsz!

Hirdetés

Szakértők szerint sokan nem is sejtik, hogy az, amit megesznek, jelentősen hozzájárulhat a gyulladásos folyamatok kialakulásához. Viszont nagy igazság, hogy a megfelelő tápanyagok ennek ellenkezőjére képesek, és javítanak az általános egészségi állapotodon. Szakértők szerint javasolják, hogy ha nasizni támad kedved, cukor és süti helyett olyan finomságokat válassz, amelyek közben még jót is tesznek a testednek. Mutatunk is párat ezek közül! - írja a bien.hu.

Diófélék

A magvak igazi csodaszerek a testnek, tele vannak antioxidánsokkal és omega-3 zsírsavakkal, amelyek elengedhetetlenek az egészséges emberi szervezet számára. Ebben a kategóriában pedig muszáj kiemelnünk a diót, ami gyulladásos folyamatok szempontjából igazi jolly joker!

Felmérések szerint ez a finomság gyakori fogyasztás mellett gyulladáscsökkentő hatással bír, ráadásul támogatja a megfelelő emésztés kialakulását. A gyomrod ugyanis az immunrendszered elsőszámú bázisa: ha itt nincs minden rendben, sajnos a szervezeted sem tudja kellőképp felvenni a küzdelmet a kórokozókkal. Ezért sem mindegy, hogy hogyan étkezel! Mostantól minden nap egyél pár szem diót, ha épp nasizni támadna kedved!

Hirdetés

Kókuszos kefir

A kókuszkefir az a finomság, amit otthon érdemes elkészíteni, mert nem igényel túl sok hozzávalót, viszont sokkal egészségesebb végeredményt kapsz. Az erjesztett ételek, mint például általánosságban a kefirek egyúttal probiotikumok is, amelyek segítik a megfelelő mikrobióm kialakulását a testedben, és gyógyítják az emésztési panaszokat.

Arról nem is beszélve, hogy csökkentik a belső gyulladásokat; egyes szakértők javasolják, hogy minden nap fogyasszuk ezt a finomságot. Míg a klasszikus kefir tejtermék, addig a kókuszos változat még annak is ideális, aki nem fogyaszthat tejet!

Gyümölcsök és zöldségek

Általánosságban elmondható, hogy a zöldségek és gyümölcsök rengeteg jótékony összetevőt tartalmaznak: karotinoidokat, flavonoidokat, antioxidánsokat és gyulladáscsökkentőket is.

Szuper választás a retek, az uborka és a hüvelyes zöldség délutáni nasinak, valamint a zöld dzsúszok is, amelyekbe bogyós gyümölcsöket, diót, chia magot is tehetsz. Így máris egy olyan gyulladáscsökkentő nasit készítettél magadnak, ami csupa egészséges összetevőből áll – és még finom is!

Hummusz

Ha olyan nasit keresel, ami tápláló, egészséges, és nem leszel éhes tőle 30 percen belül, a hummusz legyen az első választásod! Ez a finomság extraszűz olíva olajat, citromot, borsót és tahinit tartalmaz, amelyek egészséges kombinációját adják a zsíroknak, fehérjéknek és rostoknak. Ahogy említettük, az egészséges gyomorműködés a legfontosabb az immunrendszerednek és a gyulladások csökkentésének, ezért is hatásos ez a finomság.

Zsíros halak

A zsírosabb halakban általában magas az omega-3 zsírsavak aránya, úgyhogy mostantól kezdve megéri több szardíniát és lazacot enni! A tested a bennük lévő omega-3 zsírsavakat rezvinné és protekinné alakítja át, amelyek gyulladáscsökkentő hatásokkal bírnak, így meghálálja őket a szervezeted. Mivel nasikról beszélünk, így elsősorban krém formájában, mártogatósként érdemes fogyasztani zöldségek mellé!

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.