Az ukrán légvédelem 14 orosz drónt és egy cirkálórakétát semmisített meg az éjszaka folyamán – jelentette be hétfő reggel az ukrán légierő Telegramon.
Vasárnap esti beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, az orosz erők ismét iráni gyártmányú Sahed típusú drónokkal támadták Ukrajnát.
Kiemelte: Kijev a légvédelmi kapacitás, valamint az elektronikus hadviselési rendszer fejlesztésén dolgozik. „Ez egyike a legfontosabb célkitűzésinknek idén ” – tette hozzá az utóbbira célozva.
Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője elmondta,
drónokat észleltek a főváros fölött is, ahol mintegy két órán át tartott a légiriadó.
Oleh Szinyehubov, a kelet-ukrajnai Harkiv megye kormányzója vasárnap este azt közölte, orosz rakétatámadás érte a térséget az Ukrajnával szomszédos Belgorod felől.
Áldozatokról nem tudni, azonban néhány épület megrongálódott – tette hozzá.
Ugyancsak vasárnap Szerhij Liszak, Dnyipropetrovszk megye kormányzója a térségben található Pavlohrad ellen intézett orosz dróntámadásról számolt be. A támadás nyomán részleges áramkimaradást jelentettek.
Ukrajna déli katonai parancsnoksága a szintén dróntámadásokról számolt be több, a régióban lévő város, köztük Mikolajiv ellen, a lehulló roncsok legkevesebb egy embert megsebesítettek.
Négy drónt a fekete-tengeri kikötőváros, Odessza fölött semmisítettek meg.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.