Hét ember, köztük három gyerek is meghalt, amikor szombatra virradóra orosz dróncsapás ért egy harkivi benzinkutat. A detonáció következtében valóságos tűzfolyam keletkezett az utcában, amely mintegy tizenöt házat rombolt le.
A helyi hatóságok szerint az iráni gyártmányú Sahíd pilóta nélküli szerkezet egy töltőállomásba csapódott be, a meggyulladt benzin kiömlött, a lángok nagy felületet borítottak el, mintegy ötven embert evakuálni kellett.
Oleh Szinyehubov Harkiv megyei kormányzó szerint heten haltak meg a támadásban, köztük egy hétéves és négyéves gyerek, valamint egy hathónapos kisbaba.
Négy embert, közülük egy gyereket sikerült kimenekíteni a lángok közül.
Szerhij Bolvinov, az északkelet-ukrajnai nagyváros rendőrségének egyik vezetője elmondta, hogy az egyik házban két szülő és három gyermekük, egy másikban pedig egy járásképtelen férfi és az őt ápoló felesége égett meg elevenen. A rendőrtiszt szerint az üzemanyag-tároként is működő töltőállomáson mintegy 3800 tonna üzemanyagot tároltak.
A megyeszékhely mellett Velikij Burluk városában egy kávéházat ért találat szombatra virradóra.
Orosz dróntámadások célpontja volt Odessza fekete-tengeri kikötőváros is, itt négy embert sebesítettek meg repeszek – közölte Oleh Kiper, a megyei állami közigazgatás vezetője. A Duna partján fekvő Izmailban ipari létesítményeket döntöttek romba a légicsapások – tette hozzá.
A Harkiv és Odessza ellen indított 31 orosz drón közül összesen huszonhármat semmisített meg a levegőben az ukrán légvédelem. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szombaton felszólította az európai országokat: növeljék a fegyvergyártást, hogy ki tudják elégíteni Ukrajna létfontosságú szükségleteit.
Egy héttel az észak-atlanti szövetség védelmi minisztereinek február 15-16-i tanácskozása előtt a főtitkár hangsúlyozta, hogy „gyorsan helyre kell állítani és fejleszteni kell” az európai hadiipart.
Ukrajna több ízben is hangoztatta, hogy több légvédelmi rendszerre van szüksége az orosz légicsapásokkal szemben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel a fronton kialakult helyzetről és Ukrajna fegyver- és lőszerszükségleteiről. Az ukrán elnök köszönetet mondott Franciaországnak a „rendíthetetlen támogatásáért”.
„A harctéren kialakult helyzetről, valamint Ukrajna védelmi eszközökkel kapcsolatos szükségleteiről beszéltünk, ez utóbbiak drónokra, tüzérségi eszközöket és lőszerekre, elektronikai hadiipari berendezésekre és légvédelmi rendszerekre vonatkoznak”
– írta az ukrán elnök az X-en.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Egy 48 éves katonát tartóztattak le Rivne megyében, miután tüzet nyitott a TCK-munkatársakra. Ketten megsérültek.
Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.
A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.
A munka ünnepe a munkavállalói jogokért folytatott nemzetközi küzdelemből nőtte ki magát.
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.