Lavrov a minszki Ryanair-incidens higgadt kivizsgálására szólított fel

MTI

Nem szabad elhamarkodottan ítélkezni a minszki Ryanair-incidens ügyében, a fehérorosz fél észszerű magatartást tanúsít az ügyben - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Szocsiban, a görög hivatali partnerével közös sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

"Azt javasoljuk, hogy a helyzetet ne a pillanat hevében, ne kapásból, hanem az összes rendelkezésre álló információ alapján értékeljük, különösen amiatt, hogy a fehérorosz külügyminisztérium szóvivője részletes nyilatkozatot tett" - mondta Lavrov, idézi az MTI.

Az orosz diplomácia vezetője felhívta a figyelmet: a fehérorosz hatóságok kifejezték készségüket arra, hogy az ügyben átláthatóan, az összes nemzetközi szabály betartásával járjanak el,

beleértve azt is, hogy szükség esetén nemzetközi szakértőket fogadjanak.

Rámutatott, hogy Minszk hajlandó rendelkezésre bocsátani azokat az anyagokat, amelyek megerősítik, hogy légügyi hatóságai a nemzetközi szabályok keretei között jártak el.

Emlékeztetett a 2013-as precedensre, amikor amerikai követelésre Ausztria leszállásra kényszerítette Evo Morales bolíviai elnök különgépét és a 2016-os esetre, amikor Ukrajna visszafordulásra kényszerített egy Kijevből felszállt fehérorosz repülőt, mert az ukrán biztonsági szolgálat figyelmét felkeltette egy, a fedélzetén utazó örmény állampolgár. Az orosz tárcavezető szerint egyik esetet sem követte bocsánatkérés.

Fehéroroszországban vasárnap bombafenyegetésre hivatkozva egy MiG-19-es vadászgép levegőbe emelésével leszállásra kényszerítették a Ryanair Athénból Vilniusba tartó járatát, amelyen rajta volt Raman Prataszevics, a Minszkben ellenzéki tüntetések szervezése és koordinálása miatt szélsőségesnek nyilvánított NEXTA Telegram-csatorna volt főszerkesztője is.

A gépen nem találtak pokolgépet, de a 26 éves aktivistát őrizetbe vették.

Sajtóértesülések szerint 15 évig tartó szabadságvesztésre ítélhetik.

A fehérorosz közlekedési minisztérium bizottságot állított fel az ügy kivizsgálására, és jelezte együttműködési szándékát a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetnek (ICAO) és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetségnek (IATA). A tárca közölte, hogy a Ryanair járatának megsemmisítésével fenyegető üzenet szerzői Vilnius feletti robbantást helyeztek kilátásba.

Artyom Szikorszkij, a fehérorosz közlekedési tárca légügyi részegének vezetője hétfőn kijelentette, hogy a minszki repülőtér elektronikus címére vasárnap a ProtonMail titkosított e-mailszolgáltatás felhasználásával a Hamász palesztin iszlamista szervezet nevében érkezett angol nyelvű fenyegetés.

"Mi, a Hamász katonái követeljük, hogy Izrael állítsa le a Gázai övezet támadását. Követeljük, hogy az EU szüntesse be Izrael támogatását ebben a háborúban. Ismeretes, hogy a Delfi Gazdasági Fórum résztvevői az FR4978-as járattal térnek haza. Bomba van a gépen. Ha nem teljesítik követeléseinket, május 23-án bomba robban Vilnius felett" - idézte Szikorszkij az állítólagos üzenetet.  

A fehérorosz illetékes szerint a minszki légiforgalmi irányítók nem gyakoroltak nyomást a repülőgép személyzetére, amely maga határozott az útvonal megváltoztatásáról. A fehérorosz légierő azt állította, hogy az utasszállítót nem kényszerítették visszafordulásra a fehérorosz-litván határnál.

Anatolij Glaz, a minszki külügyminisztérium szóvivője átláthatóságot ígért, és kifogásolta "az incidens átpolitizálását",

illetve a hazájával szemben hangoztatott, "meg nem erősített" vádaskodást.

Vlagyimir Makej fehérorosz külügyminiszter bejelentette, hogy az általa irányított tárca az ország zászlajának meggyalázása miatt azt "ajánlotta" a minszki lett nagykövetnek és a külképviselet munkatársainak, hogy hagyják el Fehéroroszországot. A diplomáciai incidenst a Rosszija 1 televízió szerint az váltotta ki, hogy a Rigában zajló jégkorong-világbajnokság alkalmából a többi részt vevő országé mellé kitűzött hivatalos fehérorosz zászlót Martins Sakins, a főváros polgármestere és Edgars Rinkevics lett külügyminiszter leszedte, és azt az ellenzék által használt lobogóra cserélte le.      

Makej közölte, hogy a lett nagykövetnek tiltakozó jegyzéket nyújtottak át. A minszki képviseleten 48 óra múlva csak egy adminisztratív-műszaki munkatárs maradhat, az ingatlan őrzése céljából.

Válaszul Lettország kiutasította a rigai fehérorosz nagykövetet és a képviselet munkatársait.

Lavrov közölte hogy, hogy az orosz fél a fehérorosz külügyminisztériumhoz fordult, felvilágosítást és konzuli láthatást kérve annak az orosz nőnek az ügyében, aki a Ryanair-incidenst követően szintén Minszkben maradt. Moszkva felvette a kapcsolatot Prataszevics őrizetbe vett barátnője, a 23 éves Szofija Szapega apjával is.

Szapega anyja, Anna Dugyics a BBC orosz nyelvű szolgálatának elmondta, hogy lányt Prataszeviccsel együtt megtalálták az egyik minszki rendőrségi elkülönítőben. A lánynak ügyvédet fogadtak.

Közölte, hogy az orosz konzulátus tud az ügyről és segítséget ígért.

Hétfőn e-mailben kapott terrorfenyegetés miatt a fehérorosz főváros nemzetközi repülőterén leállították a beszállást a Lufthansa LH-1486-os Minszk-Frankfurt járatára.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.