Külföldre menekült egy ismert ellenzékieket védő orosz ügyvéd

MTI

Georgiába menekült Ivan Pavlov szentpétervári ügyvéd, aki korábban ismert ellenzékieket és kémkedéssel vádolt személyeket képviselt. Elmeneküléséről ő maga számolt be kedden a Telegram-csatornáján.

Hirdetés

Pavlov ellen idén áprilisban büntetőeljárás indult azon a címen, hogy információkat hozott nyilvánosságra a hazaárulással vádolt Ivan Szafronov újságíró ügyében folytatott nyomozásról - írja az MTI.

Az ügyvédet korlátozták foglalkozása gyakorlásában, egyebek közt abban,

hogy használja a kommunikációs eszközöket és hogy kapcsolatba lépjen a Szafronov-ügy tanúival, sőt, magával a vádlottal is.

Pavlov a Komanda 29 (29-es Csapat) nevű jogvédő tömörülés vezetője volt, amely mások mellett az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által létrehozott, idén júniusban szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványt (FBK), valamint a kémkedéssel megvádolt Carina Turcant, az Inter RAO orosz állami energetikai vállalat topmenedzserét és a hazaárulással meggyanúsított Viktor Kurdjavcevet, a Roszkoszmosz vezető kutatóintézetének számító CNIImas tudományos munkatársát képviselte a bíróságon.

A Komanda 29 nyáron feloszlott, miután az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor) elrendelte honlapjának blokkolását a főügyészség követelése alapján.

A hatóság ugyanis a csoportot a nemkívánatosnak minősített cseh Spolecnost Svobody Informace (Sajtószabadság Társasága) szervezettel azonosította.

Pavlov a keddi Telegram-bejegyzésében közölte, hogy távozását ideiglenesnek tekinti, az ügyeit folytatni kívánja és vissza kíván térni Oroszországba.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.