Az Európai Unióban nincs lehetőség valódi, kölcsönös tiszteleten alapuló, demokratikus vitákra, ahogy nagy kihívást jelent a folyamatosan megnyilvánuló kettős mérce is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az általa vezetett tárca közleménye szerint kedden a dél-lengyelországi Karpaczban.
A Karpaczi Gazdasági Fórumon felszólalva a külügyminiszter elmondta, fontos lenne őszinte vitát folytatni a kontinens előtt álló kihívások leküzdéséről, azonban azokat, akiknek eltér a véleménye a fősodortól, rendre Európa-ellenesnek nevezik és a partvonalra szorítják - mondta a tárcavezető a lengyel parlament alsóháza (szejm) által szervezett, Kárpátok Európája nevű nemzetközi konferencia egyik panelbeszélgetésén, írja az MTI.
Hozzátette, Magyarország erős Európai Unióban érdekelt, amely az örökségüket, nemzeti identitásukat, kultúrájukat megőrizni képes, erős tagállamokon alapul, s teljességgel elutasítja azt a "szélsőséges" föderalista álláspontot,
amely egyfajta Európai Egyesült Államok létrehozását célozza, nem akar további jogköröket átadni Brüsszelnek - szögezte le.
Szijjártó az EU versenyképessége kapcsán kijelentette, hogy a tagállamoktól nem szabad elvenni a jogot, hogy döntsenek saját adópolitikájukról, és szükség van a belső versenyre is. Emellett szerinte a közösség bővítésének blokkolása is csökkenti a versenyképességet, különösen az Egyesült Királyság kilépését, illetve azt követően, hogy kudarcba fulladtak a tárgyalások az EU-Svájc keretmegállapodásról.
Úgy vélekedett, hogy Szerbiát haladéktalanul fel kell venni az EU-ba, ez óriási stabilizációs tényező lenne az egész Nyugat-Balkán szempontjából. Ráadásul - mint mondta - azt is fontos látni, hogy "a politikában nincs légüres tér", amennyiben a blokk nem cselekszik, más hatalom fogja kiterjeszteni a befolyását a térségre.
A miniszter a magyar külpolitika lelkének a visegrádi együttműködést nevezte, aláhúzva, hogy a négy ország ennek köszönhetően olyan fontos európai ügyekben ért el eredményeket, amelyekben egyedül nem lett volna esélyük.
Kiemelte: "ha mi nem vagyunk elkötelezettek, akkor ma kötelező letelepítési kvóták szerint osztanák szét a migránsokat az EU-ban,
de nem engedtünk a kívülről jövő, elképesztő erejű nyomásnak, mindvégig kitartottunk az álláspontunk mellett".
Végezetül rámutatott, Németország 70 százalékkal nagyobb a kereskedelmi forgalma a visegrádi négyekkel, mint Franciaországgal. Ennek kapcsán pedig hangsúlyozta, hogy Közép-Európa adja a német gazdaság "hátországát", s az észszerű gazdaság- és biztonságpolitikának köszönhetően a világ egyik legversenyképesebb térségévé vált, például 2014 óta Magyarország is minden évben megdöntötte a beáramló beruházások rekordját.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.