A „Donyecki Népköztársaság” és a „Luhanszki Népköztársaság” elismerése aláássa Ukrajna önállóságát és területi egységét, erodálja a kelet-ukrajnai konfliktus megoldására irányuló erőfeszítéseket, és megsérti a minszki megállapodásokat, amelyeknek Oroszország is részes fele; Donyeck és Luhanszk Ukrajna része – jelentette ki Jens Stoltenberg a NATO főtitkára hétfői közleményében.
Elítélem Oroszország azon döntését, hogy elismeri az önjelölt „Donyecki Népköztársaság” és „Luhanszki Népköztársaság függetlenségét” – fogalmazott Stoltenberg, írja az MTI.
Emlékeztetett: 2015-ben az ENSZ Biztonsági Tanácsa – amelynek tagja Oroszország is – megerősítette,
hogy teljes mértékben tiszteletben tartja Ukrajna önállóságát, függetlenségét és területi egységét.
Kijelentette: Moszkva továbbra is szítja a kelet-ukrajnai konfliktust azzal, hogy pénzügyi és katonai támogatást nyújt a szakadároknak. Megpróbál ürügyet teremteni arra is, hogy ismét megtámadja Ukrajnát.
A főtitkár hangsúlyozta: a NATO támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását a nemzetközileg elismert határain belül. A szövetségesek a lehető leghatározottabban sürgetik Oroszországot, hogy válassza a diplomácia útjait, és haladéktalanul hagyjon fel a csapatösszevonással Ukrajna területén és környékén, továbbá vonja ki haderejét Ukrajnából a nemzetközi kötelezettségvállalásainak megfelelően – tette hozzá Stoltenberg.
Vlagyimir Putyin hétfőn este együttműködési és barátsági megállapodást írt alá a Kremlben Gyenyisz Pusilinnal, a „Donyecki Népköztársaság” és Leonyid Paszecsnyikkal, a „Luhanszki Népköztársaság” vezetőjével. Az elnök felkérte a parlament két házát,
hogy támogassa döntését, és ratifikálja a két szerződést. Az orosz törvényhozás erről a tervek szerint kedden szavaz.
Az ukrajnai szakadár régiók elismerésének bejelentését megelőzően Putyin videoüzenetében elmondta, hogy a NATO nem reagált Oroszország fő biztonsági garanciaigényeire, egyebek között arra, hogy Ukrajnát ne vegye fel a tagjai közé, és ne telepítsen csapásmérő eszközöket az orosz határok közelébe.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.