Lengyelország készen áll arra, hogy Ukrajna biztonságának a szavatolója legyen, ehhez csak az kell, hogy Kijev hivatalosan ilyen javaslatot tegyen, és létrejöjjön a békeszerződés megfelelő feltételekkel – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn egy televíziós interjúban, adta hírül az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.
A jelentés szerint Duda a CNN amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, hogy Lengyelország, mint szomszédos ország számára Ukrajna biztonságát garantálni meglehetősen elvi és kívánatos.
„Volodimir Zelenszkij elnök már megkérdezte, egyetértek-e azzal, hogy Lengyelország legyen Ukrajna biztonságának egyik garantáló állama.”
Mint hangsúlyozta, úgy gondolja, hogy szomszédokként a lengyelek egyszerűen kötelesek ezt megtenni.
„Ezért, ha Ukrajna felajánlja, hogy legyünk a biztonság és a béke szavatolója, amikor a háború véget ér,
és ha így lesz, a békeszerződés feltételeit elfogadják – igen, ebben Lengyelország részt fog venni”
– ígérte meg Andrzej Duda.
Mint hírportálunk május 22-én beszámoltunk róla, Adrzej Duda a Legfelső Tanácsban mondott beszédében kijelentette: senki nem bonthatja meg az egységünket, mindent megteszek annak érdekében, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.