Kínai és orosz hadihajók haladtak el a Szenkaku-szigetek közelében, Japán tiltakozott
Kínai és orosz hadihajók haladtak el a Szenkaku-szigetek közelében, Japán tiltakozott

MTI

Kínai és orosz hadihajók haladtak el a Kelet-kínai-tengeren található Szenkaku-szigetek mellett, Japán felségvizeinek közelében hétfőn – közölte a tokiói kormány.

Hirdetés

Japán tiltakozott a lépés ellen - írja az MTI.

A Szenkaku (kínaiul: Tiaojü)-szigetek japán fennhatóság alatt állnak, de Peking is igényt tart rájuk.

Helyi idő szerint reggel nyolc előtt egy kínai fregattra lettek figyelmesek a lakatlan szigetek közelében – tájékoztatott a japán védelmi minisztérium. Ezalatt egy orosz hadihajó is belépett a térségbe 7 óra 5 perckor, és csak 8 óra 16 perckor távozott onnan. Egy minisztériumi tisztségviselő szerint az orosz fregatt azért tett kitérőt, hogy elkerüljön egy tájfunt.

Kihara Szeidzsi kormánytitkár-helyettes elmondta, hogy Tokió tiltakozott Pekingnél az eset miatt. Hozzátette: országa határozott, de higgadt választ ad ezekre a tevékenységekre.

Kína az elmúlt időszakban igyekszik kiterjeszteni befolyását a térségben, illetve Oroszországgal is szorosabbra fűzte viszonyát.

2016 júniusa óta ez volt az első alkalom, hogy egyszerre jelentek meg kínai és orosz hadihajók a szigetek közelében.

A nemzetközi tengerjog szerint bármely ország hajói – a hadihajókat is beleértve – áthaladhatnak a parti országok csatlakozó övezetén, ha nem jelentenek fenyegetést az adott nemzet biztonságára. A csatlakozó övezet az ország partvonalától számított 12-24 tengeri mérföld között helyezkedik el. A kínai és az orosz hadihajók is ebben a térségben tartózkodtak, és nem léptek be Japán felségvizeire.

Tokió az elmúlt években többször rótta meg Kínát, mert a kínai parti őrség hajói ismételten megsértették a japán vizeket a Szenkaku-szigeteknél.

Az ukrajnai háború miatt Tokió és Moszkva viszonya is megromlott, mert Japán csatlakozott a nyugati országokhoz, és szankciókkal sújtotta Oroszországot.

A szigetország aggodalommal figyeli a mélyülő katonai együttműködést Peking és Moszkva között. Május végén kínai és orosz bombázók közösen gyakorlatoztak a Japán-tenger, a Kelet-kínai-tenger és a Csendes-óceán fölött.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Ternopilban egy 15 éves iskolás lány többször megszúrta osztálytársát. Fotó: Ukrajna Ügyészsége

Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.