Svédország oktatókat küld Nagy-Britanniába az ukrán hadsereg kiképzésére
Svédország oktatókat küld Nagy-Britanniába az ukrán hadsereg kiképzésére

A svéd kormány katonai oktatókat küld Nagy-Britanniába az ukránok alapvető katonai kiképzésére.

Hirdetés

A hírt a svéd Védelmi Minisztérium közölte – írja a Jevropejszka pravda.-ra hivatkozv a Karpat.in.ua.

A svéd fegyveres erők 2022. augusztus 12. és december 31. között körülbelül 120 oktatót küldenek Nagy-Britanniába

az ukránok alapvető katonai kiképzésének lebonyolítására, amely több szakaszra oszlik.

„Oroszország Ukrajna elleni háborúja immár több mint öt hónapja tart, és nagyon fontos, hogy a külvilág továbbra is támogassa Ukrajnát az ország szuverenitásáért és önrendelkezéséért folytatott harcában. Fontos, hogy Svédország részt vegyen ebben a munkában,

és a svéd oktatók hozzájáruljanak Ukrajna védelmi képességeinek erősítéséhez” – közölte a svéd védelmi miniszter.

A Nagy-Britanniai képzésen körülbelül 10 ezer ukrán katona vesz részt.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.