Németország továbbra is a legfejlettebb fegyverekkel látja el Ukrajnát
Németország továbbra is a legfejlettebb fegyverekkel látja el Ukrajnát

A tisztviselő szerint már mindent leszállítottak, amivel csak rendelkeztek, emellett az ukrán katonák kiképzését is folytatják.

Hirdetés

A német kancellár, Olaf Scholz a Globe and Mailnek adott interjújában elmondta, Németország továbbra is a legfejlettebb fegyverekkel látja el Ukrajnát, köztük olyanokkal is, amelyek még a német fegyveres erőknél sem álltak szolgálatban - írja a Liner.hu-ra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Elmondása szerint mindent leszállítottak, amivel csak rendelkeztek, köztük páncéltörő és légvédelmi rendszereket,

aknákat, ágyúkat, több tonna lőszert és nem halálos eszközöket, ezt követően pedig áttértek a nehézfegyverekre.

„Ezek mindegyike kiképzést igényel, ezt azonban hajlandók vagyunk vállalni. Miközben beszélek, az ukrán erőket már több helyen is képzik Németországban az új és kifinomult felszerelések hatékony használatára” – mondta.

Június 21-én Alekszej Reznyikov ukrán védelmi miniszter bejelentette, hogy országa megkapta az ígért Panzerhaubitze 2000 önjáró tarackokat, a katonák pedig részesültek a szükséges kiképzésben. A német kormány mindemellett az Ukrajnának átadott fegyverek listáját, valamint további terveit is megosztotta.

A dokumentumon összesen 38 tétel szerepel, köztük 30 Gepard légvédelmi gépágyú, IRIS-T légiharc-rakéták, 3 Mars rendszer,

22 teherautó és 80 kisteherautó, a tervezettek listáján pedig további 25 eszköz.

Majd június 27-én közölték, 100 db tarack szállítását hagyták jóvá Ukrajna számára.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.