Scholz: Ukrajna olyan fegyvereket kap Németországtól, amilyenek még a német hadseregnek sincsenek
Scholz: Ukrajna olyan fegyvereket kap Németországtól, amilyenek még a német hadseregnek sincsenek

Németország átállt a bonyolultabb és drágább fegyverek szállítására Ukrajnának, ezért Kijev most olyan fegyvereket kap, amelyek még a német hadseregben, a Bundeswehrben sincsenek hadrendbe állítva – jelentette ki kedden Olaf Scholz német kancellár egy lapinterjúban, számolt be az rbc.ua hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.

Hirdetés

A jelentés szerint Scholz a Globe and Mail című kanadai lapnak nyilatkozva elmondta, „az első napoktól kezdve, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, fegyvereket és lőszereket szállítottunk Ukrajnának.

Mindent szállítottunk, amink volt: páncéltörő és légvédelmi rendszereket, aknákat, fegyvereket, lőszerek tonnáit és nem halált okozó eszközöket.”

A német kancellár megjegyezte, hogy Németország átállt a bonyolultabb és drágább fegyverrendszerek szállítására Ukrajnának. „Önjáró tarackok, sorozatvető rekéta-rendszerek, légelhárító rendszerek, tüzérség elleni radarok. Ezeknek a rendszereknek egy része annyira új, hogy nagyon keveset gyártottunk belőlük, és néhányuk még a Bundeswehrben sincs rendszeresítve” – mutatott rá.

A német vezető szerint Németország kiképzést is biztosít az ukrán katonák számára.

„Amikor beszélünk, az ukránokat Németországban több helyen képezik ki új és kifinomultabb rendszerek használatára. Mi pedig továbbra is ilyen támogatást fogjuk nyújtani Ukrajnának, amíg szükséges” – ígérte meg Olaf Scholz.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.