Ali Hameneivel, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjével és Ebrahim Raiszi iráni elnökkel találkozott vasárnap Bassár el-Aszad szíriai elnök rövid teheráni látogatásán - jelentette az iráni televízió.
Aszad 2019 óta nem járt Iránban, akkor az volt az első látogatása a 2011-ben kirobbant polgárháború óta - írja az MTI.
Irán Damaszkusz első számú regionális szövetségese, Aszad hatalmának fontos pénzügyi támogatója.
Irán a Forradalmi Gárda által kiképzett "önkéntesek" ezreit küldte Szíriába, hogy segítsék a kormányerők küzdelmét a szíriai lázadókkal szemben.
Hamenei ajatollah a találkozó utáni közleményében úgy fogalmazott, hogy "létfontosságúak" a Teherán és Damaszkusz közötti kapcsolatok, amelyeket amennyire lehet, még tovább kell erősíteni és nem szabad hagyni gyengülni.
"Miközben a szomszédos államok vezetői a cionista rezsimhez (Izraelbe) járkálnak és az ottani vezetőkkel kávézgatnak, ugyanezeknek az államoknak a lakosai anticionista jelszavakat kiabálva vonulnak ki az utcákra al-Kudsz napján. Ez ma a realitás a térségben" - tette hozzá Homeini.
Al-Kudsz Jeruzsálem arab neve. Az al-Kudsz napját Khomeini ajatollah hirdette meg 1979-ben, arra szólítva fel mindenkit, hogy "szabadítsák meg Jeruzsálemet a cionista megszállóktól". Iránban és az arab országokban hagyományosan az iszlám szent hónap, a ramadán utolsó péntekén rendezik meg az Izrael-ellenes demonstrációt.
Ebrahim Raiszi hivatalának közleménye szerint Teherán a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére törekszik Damaszkusszal. Az elnök kitért arra is, hogy Szíria teljes területét fel kell szabadítani "a külföldi megszállóktól".
Raiszi részleteket ezzel kapcsolatban nem említett, de a 2014-ben a dzsihadisták elleni küzdelem támogatására létrehozott,
az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíciónak még mindig állomásoznak erői Szíriában.
A szíriai elnök közleménye szerint Aszad teheráni látogatásán azt emelte ki, hogy nagyon fontos a két ország közötti együttműködés annak érdekében, hogy szembeszálljanak az Egyesült Államok destabilizáló erőfeszítéseivel a térségben.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.