A NATO tagállamai elegendő katonai és gazdasági erővel rendelkeznek ahhoz, hogy megállítsák Oroszország előrenyomulását a Nyugat felé – jelentette ki Grant Shapps brit védelmi miniszter szerdán az észak-lengyelországi Orzyszban.
A brit tárcavezető közös sajtókonferenciát tartott Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel nemzetvédelmi miniszterrel, kormányfőhelyettessel. Előtte a két politikus az orzyszi gyakorlótéren megtekintette a Dragon-24 fedőnevű hadgyakorlatot, amely része a Steadfast Defender-24 európai NATO-gyakorlatnak.
A brit miniszter Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozatára utalt, miszerint meg kell állítani Oroszország előrenyomulását nyugati irányban. A Nyugat képes arra, hogy megállítsa Oroszország agresszióját, minden eszköze megvan ahhoz, hogy legyőzze Putyint – jelentette ki Shapps. Hozzátette: az észak-atlanti szövetség együttesen sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint Oroszország, és gazdasági értelemben is túlsúlyban van.
„Mindazonáltal fennáll a kockázata annak, hogy Putyinnak sikerül előrenyomulnia”
– ismerte el Shapps. Megjegyezte: ez nem lenne jó Európának, és semmiképpen sem lenne jó Lengyelországnak.
Hangsúlyozta egyúttal, hogy a NATO védelmi szövetség.
Megerősítette: az év végéig meghosszabbítják a Sky Sabre légvédelmi rakétarendszer lengyelországi állomásoztatását. Tekintettel az orosz-ukrán front közelségére, a rendszernek jelenleg nagyobb a haszna Lengyelországban, mintha az Egyesült Királyságban maradna – magyarázta.
A közepes hatótávolságú rendszert 2022 márciusában telepítették Lengyelországban.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz felidézte: a Sky Sabre eredetileg március végéig maradt volna Lengyelországban. A rakétarendszert a lengyel miniszter alapvető fontosságúnak nevezte az ukrajnai humanitárius és fegyverszállítások infrastruktúrájának biztosítása szempontjából.
A Dragon-24 hadgyakorlaton brit katonák is részt vesznek. Britek a 2016 óta Lengyelországban állomásozó nemzetközi NATO-zászlóaljban is szolgálnak.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.