A német parlament további támogatásáról biztosította Ukrajnát
A német parlament további támogatásáról biztosította Ukrajnát

MTI

A német parlament biztosította Ukrajnát, hogy tőle telhetően továbbra is folytatja az ország humanitárius, katonai, pénzügyi és diplomáciai támogatását – mondta Bärbel Bas, a szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) elnöke Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnöknek pénteken Berlinben.

Hirdetés

Bas hangsúlyozta, hogy Sztefancsuk első külföldi útja az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta Németországba vezetett - írja az MTI.

A politikus megjegyezte: a szuverén Ukrajna a szabad és demokratikus Európa része.

Hozzátette: az országnak jogában áll szabadon és békében megválasztania a saját útját.

A védelmi bizottság elnöke, Marie-Agnes Strack-Zimmermann a Bundestag azt kérte a NATO-tól, hogy közös akció keretében biztosítson lőszert Ukrajnának. Strack-Zimmermann jelezte: az ukránok kifogytak a régi szovjet lőszerekből, ezért szükség van a NATO azonnali segítségére.

Hozzátette: Németországnak tömegével kellene éjjellátó berendezéseket szállítania az országba. A politikus szerint komoly előnyt jelenthetne, ha az ukrán erők képesek lennének az éjszakai harcra, mert az orosz hadseregben csak a különleges erők és az ejtőernyős alakulatok rendelkeznek az ehhez szükséges eszközökkel.

Eközben Sztefancsuk elmondta: elképzelhetőnek tartja, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felkeresi Németországot, ha kedvezően alakulnak a harctéri események, és közel a győzelem.

A házelnök egyúttal meghívta Olaf Scholz német kancellárt, hogy mondjon beszédet az ukrán parlamentben. Scholzot Zelenszkij is invitálta Kijevbe, de a kancellár egy májusi interjúban leszögezte:

csak akkor utazik az ukrán fővárosba, ha konkrét témákról kell egyeztetni.

Annalena Baerbock német külügyminiszter, Svenja Schulze fejlesztési miniszter, valamint Bärbel Bas is járt az elmúlt időszakban Kijevben. Scholz legutóbb februárban, még a háború kezdete előtt kereste fel az ukrán fővárost.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.