Németország is szállíthat páncélosokat Ukrajnának

MTI

Németország is szállíthat páncélosokat az orosz háború ellen védekező ukrán hadseregnek, egy gyártó már meg is szerezte a kormány támogatását az exporthoz - jelentették kedden német hírportálok.

Hirdetés

A Süddeutsche Zeitung című lap és a dpa hírügynökség információira épülő beszámolók szerint a védelmi minisztérium támogatja a német védelmi ipar egyik legnagyobb szereplője, a Krauss-Maffei Wegmann (KMW) tervét, miszerint eladnak Ukrajnának nagyjából 50 Gepard típusú, légvédelmi löveggel és radarral felszerelt lánctalpas, páncélos járművet, amelyeket korábban a német hadsereg (Bundeswehr) használt - írja az MTI.

A gyártó hetek óta igyekszik előmozdítani az ügyet, amelyet nemcsak az hátráltatott eddig, hogy a legnagyobb kormánypártban, a szociáldemokratáknál (SPD) sokan ellenzik Ukrajna támogatását úgynevezett nehézfegyverekkel,

hanem az is, hogy ezt a fegyverrendszert nemigen használják már, így lőszer is alig van hozzá.

Ezt a gondot sikerült megoldani olyan országok segítségével, amelyek hadseregében van még Gepard légvédelmi páncélos - írta a Süddeutsche Zeitung, példaként említve Brazíliát. Hozzátették, hogy az ukrán hadseregnél nem ismerik a rendszert, ezért használatba vétele előtt képzésre lesz szükség.

A KMW nagy versenytársa, a Rheinmetall is értékesítene járműveket Ukrajnának. Steffen Hebestreit kormányszóvivő hétfői berlini tájékoztatóján elmondta, hogy a vállalat engedélyt kért 100 Marder típusú lövészpáncélos exportjára. Sajtóértesülések szerint a Rheinmetall 88 Leopard-1 típusú harckocsit is szállítana az ukrán hadseregnek. A cég ajánlata tartalmazza a személyzet németországi képzését, a karbantartási képzést, a szerszámokat, a pótalkatrészeket, a németországi szervizbázist és a lőszert is.

Németország a legnagyobb fegyverexportőrök között van, rendszerint a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és Oroszország után. Az exportügyletekhez be kell szerezni a kancellárból és a kormány több miniszteréből álló úgynevezett szövetségi biztonsági tanács hozzájárulását. A testület zárt üléseken tárgyal az engedélykérelmekről, még az ülések napirendje is szigorúan titkos, és sem a parlamentnek, sem a nyilvánosságnak nem tartozik elszámolással. Tevékenységéről csak összefoglaló adatokat közöl a hadiipari ágazat kivitelének alakulásáról szóló kormányzati jelentésekben.

A szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz háború harmadik napján, február 26-án a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító álláspontját megváltoztatva úgy döntött,

hogy mégis küld fegyvereket az ukrán hadseregnek.

Azt is elhatározták, hogy létrehoznak egy százmilliárd eurós pénzügyi alapot Németország védelmi képességeinek fejlesztésére, és ezenfelül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre.

Az ukrajnai fegyverszállítás beindítása és a nagy arányú - a NATO-tagoktól elvárt, GDP-arányosan két százalékos védelmi költségvetést meghaladó mértékű - haderőfejlesztés irányváltás a hidegháború vége óta követett német politikában. A kormány indoklása szerint mindkettő elkerülhetetlen, mert az Ukrajna elleni orosz háború fordulópont az európai történelemben, és az új korszakban új politika szükséges az ország, a szabadság és a demokrácia megvédéséhez.

Berlin eddig védekezésre szolgáló, úgynevezett könnyű fegyverzettel, főleg vállról indítható rakétákkal támogatta Ukrajnát az orosz csapatok elleni védekezésben. A nehézfegyverek exportjának engedélyezése sajtóértesülések szerint a hetek óta erősödő bel- és külpolitikai nyomás eredménye, bejelentése kedden várható a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Kaiserslautern térségében fekvő Ramstein amerikai légi támaszponton, ahol Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter meghívására harmincnál is több ország képviselői tárgyalnak arról, hogy miként lehetne még inkább támogatni az Oroszország ellen védekező ukrán erőket.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.