Nem túl nagy az esélye annak, hogy Ukrajna rövidesen európai uniós tagjelölt ország lesz, mivel túl sok tagországnak nem tetszik ez az ötlet, továbbá igazságtalan lenne a nyugat-balkáni országokkal szemben is, amelyek már régóta várnak a tagjelölti státuszra - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök a parlamentben.
Az NlTimes hírportál tudósítása szerint a hétfő esti felszólalásban Rutte elmondta: létezik egy olyan lehetőség, miszerint Ukrajna "potenciális tagjelölt" lesz, és előírják neki, milyen lépéseket kell megtennie, hogy megkapja a rendes tagjelölti státuszt - írja az MTI.
"Ez történt Bosznia-Hercegovina esetében is. Talán ez segítené az ukrán kormányt", továbbra is ösztönzőleg hatna rá - tette hozzá a holland kormányfő.
Rutte szerint Ukrajna az ellene indított orosz háború előtt "nagyon messze volt" a tagjelöltségtől.
Azzal kapcsolatban, hogy több európai uniós tagállam vezetője úgy nyilatkozott, hogy "Ukrajna az európai család része", Rutte azt mondta: ezek inkább "érzelmi", mintsem "jogi" jellegű kijelentések voltak.
A holland parlament alsóházában több párt, köztük a baloldali liberális Demokraták 66, a Zöldek és a szociáldemokrata Munkapárt is azt szorgalmazza, hogy Ukrajna minél előbb váljon tagjelöltté, a kormányzó Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért azonban vonakodna a státusz megadásától.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök márciusban hivatalosan is kérvényezte országa felvételét az Európai Unióba. Több uniós tagállam áprilisban nyilatkozatot írt alá,
amelyben a tagjelölti státusz megítélését és a csatlakozási folyamat felgyorsítását szorgalmazta.
Rutte kétségét fejezte ki aziránt is, hogy a csatlakozási kérelmét március elején benyújtó Moldova rövidesen tagjelölti státuszt kapna. Nem zárta ki azonban, hogy ezek az országok a folyamat végén majd csatlakoznak az EU-hoz, amennyiben megfelelnek a feltételeknek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.