Lo Jü-cseng, kínai külügyminiszter-helyettes kedden Pekingben találkozott Andrej Gyenyiszovval, Oroszország Pekingben szolgálatot teljesítő nagykövetével, akit arról biztosított, hogy Kína kész tovább erősíteni a stratégiai együttműködést Oroszországgal.
A kínai külügyminisztérium hivatalos internetes oldalán közzétett közleménye szerint Lo elmondta: bárhogyan is alakuljon a nemzetközi helyzet, Kína változatlanul készen áll a mindkét fél számára előnyös együttműködés megvalósítására, valamint a két fél közös érdekeinek védelmezésére - írja az MTI.
Peking emellett elkötelezett az "új típusú" nemzetközi kapcsolatok kiépítésének előmozdítása mellett - tette hozzá.
A kétoldalú kapcsolatokat értékelve a kínai külügyi tárca helyettes vezetője kiemelte: az idei első negyedévben a Kína és Oroszország közötti külkereskedelmi forgalom értéke elérte a 38,2 milliárd dollárt, amely közel harminc százalékos növekedést jelent. Az eredmény Lo szerint "a két ország kapcsolatainak szilárdságát és belső lendületét" igazolja. A két ország "stratégiai együttműködési kapcsolata változatlanul magas szintű fejlődést mutat, az együttműködést minden téren folyamatosan mélyítik" - jelentette ki.
Az orosz nagykövet leszögezte: Moszkva is elkötelezett az átfogó, pragmatikus együttműködés elmélyítése mellett Kínával.
A közlemény szerint a felek egyebek mellett az ukrajnai helyzetről is egyeztették álláspontjaikat, ám erről további részleteket nem adtak közre.
Kína tartózkodik attól, hogy inváziónak minősítse az ukrajnai orosz katonai hadműveletet,
és több alkalommal szót emelt az Oroszország ellen alkalmazott nyugati szankciók ellen, a béketárgyalások előmozdítását szorgalmazva a helyzet megoldására.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.