Vlagyimir Putyin elnök a december 7-i orosz-amerikai virtuális csúcson közölte amerikai hivatali partnerével, hogy nagyon szeretne vele személyesen találkozni.

MTI

Vlagyimir Putyin elnök a december 7-i orosz-amerikai virtuális csúcson közölte amerikai hivatali partnerével, hogy nagyon szeretne vele személyesen találkozni.

Az erről készült felvételt vasárnap bemutatták a Rosszija 1 állami tévécsatorna Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában -  közölte az MTI.

"Feltétlenül találkozni fogunk, nagyon szeretném"

- mondta Putyin a megbeszélés elején Joe Biden köszöntésére válaszolva, amelyben az amerikai elnök sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a személyes találkozó nem jöhetett létre a G20-csoport római csúcstalálkozóján.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője viszont a vasárnapi magazinműsorban megszólalva azt mondta, hogy korai még a személyes találkozóról beszélni. Emlékeztett rá:

a két elnök abban állapodott meg, hogy kinevezik megbízottjaikat, akik tárgyszerű párbeszédbe bocsátkoznak az Ukrajna ügyében Európában kialakult helyzetről.

A megbízottak eszmecseréjét követően Putyin és Biden várhatóan ismét videokonferencia keretében lép majd kapcsolatba egymással.

A szóvivő szerint Putyin biztosította Bident arról, hogy az Oroszország területén lévő orosz csapatok senkit sem fenyegetnek. Egyúttal utalt arra, hogy amerikai egységek ezer kilométerre állomásoznak az orosz határtól.

Peszkov annak a véleményének adott hangot, hogy a saját területen végrehajtott orosz csapatmozgások körül létrehozott információs feszültség célja Oroszország "démonizálása" és "potenciális agresszorként való pozicionálása". A szóvivő "nagyon komoly felfogásbeli nézetkülönbségnek" nevezte a két ország között, hogy Biden korábban kijelentette: nem hajlandó figyelembe venni az orosz nemzeti érdekek határát jelző "vörös vonalakat".

 Peszkov szerint az "agresszív" amerikai retorika nem segíti elő a két ország közötti enyhülést. Figyelmeztetett, hogy az Oroszország ellen bevezetendő újabb szankciók vissza fognak ütni.  

Az orosz-amerikai kapcsolatok állapotát Peszkov "nagyon súlyosnak" nevezte, ami miatt az elnöknek folyamatosan figyelemmel kell kísérnie azt. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Biden-kormány következetesebben hajtja-e végre a megállapodásokat, mint a korábbi amerikai kormányok, a szóvivő azt mondta, "nem, egyelőre ez nem mondható el".

Beszámolója szerint a két elnök pozitív és az egymás személye, valamint diplomáciai és politikai tapasztalata iránti kölcsönösen tiszteletteljes hangnemben beszélte meg a két ország közötti nézeteltérés bonyolult kérdéseit. Mint mondta, Putyinnak a tárgyalások alatt nem volt szüksége arra, hogy dokumentumokat kéressen be, mert járatos volt a tárgyalások témájában.

Peszkov elmondta, hogy Putyin a közeljövőben külföldi látogatásokat tehet, de nem közölte, hogy konkrétan hová készül az orosz elnök.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.