Először találkozott Los Angelesben helyi idő szerint csütörtökön az Amerikai Államok Szervezete (AÁSZ) csúcstalálkozójának margóján Jair Bolsonaro jobboldali brazil államfő és Joe Biden amerikai elnök.
A brazil elnök a találkozó alkalmával azt mondta, hogy szorosabbra kellene fűzni a két ország kapcsolatát, miután ideológiai okokból az elmúlt időszakban a brazil és az amerikai kormány eltávolodott egymástól - írja az MTI.
„Óriási érdekünk, hogy egyre közelebb és közelebb kerüljünk az Egyesült Államokhoz” – jelentette ki újságírók előtt Bolsonaro.
A Fehér Ház közleményt adott ki, melyben azt írták, hogy a két elnök megállapodott abban, hogy együttműködnek az Amazonas vidéki erdőirtások megfékezésében.
Bolsonaro arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok és Brazília együtt kell működjön az Oroszország és Ukrajna közötti esemény megoldásán. A fehér házi közlemény erről mindössze annyit tudat, hogy a két ország szorosan együttműködik a kérdésben az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
A Reuters hírügynökség azt írja, hogy a Biden-kormányzat célja egyrészt az, hogy helyreállítsa a Donald Trump elnöksége alatt megromlott kapcsolatokat a latin-amerikai országokkal, másrészt elejét vegye Kína térnyerésének a térségben. A brazil elnök egyébként Trump támogatója,
még e hét kedden is dicsérte a volt elnököt, Biden megválasztását pedig gyanúsnak nevezte.
A Biden-kormány viszont nem hívta meg a csúcstalálkozóra Kubát, Venezuelát és Nicaraguát, arra hivatkozva, hogy nem demokratikus országok, erre válaszul több latin-amerikai ország is bojkottálja a csúcstalálkozót.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.