Ukrán F–16-os vadászgéppilóták képzésében való együttműködésről állapodott meg Petr Fiala cseh és Denisz Smihal ukrán miniszterelnök keddi ungvári találkozójukon - számolt be az ukrán kormányfő a Telegramon.
Smihal közlése szerint megbeszélésükön számos témát érintettek: a biztonságra, a gazdasági együttműködésre, Ukrajna európai integrációjára és az ország újjáépítésére vonatkozó kérdéseket egyaránt.
"Csehország élen jár az agresszor elleni szankciós politikában. Számítunk az (Oroszország elleni) szankciók további megerősítésére, valamint minden kiskapu lezárására, amely lehetővé teszi a korlátozások kijátszását. Üdvözöljük az Európai Unió 17. szankciócsomagjának elfogadását. Emellett ragaszkodunk a nyugaton befagyasztott orosz pénzeszközök teljes elkobzásához"
– hangsúlyozta az ukrán miniszterelnök.
Fiala egyetértett ukrán hivatali partnerével abban, hogy tovább kell növelni Ukrajna katonai, pénzügyi, gazdasági és humanitárius támogatását.
"Erősíteni fogjuk az ukrán és cseh védelmi iparágak integrációját" – hangsúlyozta Smihal.
Az ukrán kormányfő kiemelte, hogy Ukrajna idén további 400 ezer lőszert kap a Csehország által elindított lőszerbeszerzési kezdeményezés keretében.
"Ukrajna 2024-ben körülbelül 1,5 millió különböző kaliberű lövedéket kapott a cseh kezdeményezés részeként. Ehhez további 400 ezer darab érkezik az idei évben"- fejtette ki Smihal.
Kitért arra is, hogy
Csehország Ukrajnának nyújtott éves támogatását több mint 43 millió dollárra növelte. Összességében pedig 2022 óta Ukrajna 900 millió dollár értékben kapott katonai segítséget Csehországtól.
Az ukrán miniszterelnök közlése szerint a cseh fél jelezte, hogy minden lehetséges módon támogatni fogja Ukrajna európai integrációját, beleértve tanácsadói segítséget is az EU-csatlakozási tárgyalások során.
A két kormányfő jelenlétében Marek Vybirny cseh és Vitalij Koval ukrán mezőgazdasági miniszter memorandumot írt alá a kétoldalú együttműködésről - számolt be az ukrán agrártárca sajtószolgálata.
A közlemény szerint az együttműködés kulcsfontosságú területei, Ukrajna támogatása a mezőgazdaság területén, az ország EU-integrációs folyamatában, az ukrán agrárjogszabályok közelítése az uniós normákhoz, az állattenyésztés és növénytermesztés fejlesztése, állat- és növény-egészségügyi ellenőrzés, élelmiszerbiztonság, valamint tudományos, oktatási és innovációs csereprogramok.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat! Értesüljön időben a legfontosabb ukrajnai és kárpátaljai hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Twitteren vagy iratkozzon fel Google News csatornánkra!
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.