A mesterséges intelligencia (MI) robbanásszerű fejlődése új lehetőségeket hozott a tartalomgyártásban.
A BBC átszerkesztette Donald Trump beszédét, hogy úgy tünjön, mintha ő ösztönözte volna a Capitoliumnál történt zavargásokat.
Egy kárpátaljai gyárigazgató a valósnál alacsonyabb értékkel próbálta behozni Ukrajnába a hódprém szállítmányt.
Ázsiából származó termékeket csomagoltak és márkáztak fel úgy, mintha egy jól ismert márka termékei lennének.
A gyanúsított akár 15 év börtönbüntetésre is számíthat vagyonelkobzással.
Jelenleg 2630 köztisztviselő ügyét vizsgálják több mint 70 állami szervből.
Amióta Oroszország megkezdte teljes körű invázióját Ukrajnában, a közösségi médiában megugrott a félretájékoztatás és a videók száma, amelyek állítólag a háborúról készült felvételeket mutatnak – holott a képek valójában videojátékokból származnak.
A 27 éves sofőr ellen rendőrségi eljárás indult.
Az Állami Nyomozó Iroda (DBR) leleplezett egy parlamenti képviselőt aki ismerősei számára megszervezte, hogy gépkocsivezetőknek álcázva külföldre jussanak.
Külföldiek ezreit juttatta hamis adatok alapján román személyazonossági iratokhoz egy hivatalnokokból álló bűnszövetkezet.
Az 53 éves Thomas Kwan magát ápolónak kiadva mérget fecskendezett be áldozata, Patrick O’Hara szervezetébe.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy bolgár kamionban.
A lefoglalt cigaretta értéke meghaladja a 300 ezer hrivnyát.
Egy-egy hamisított dokumentum ára elérte a 30 ezer dollárt.
A jogtulajdonosoknak több mint százmillió forint vagyoni hátrányt okoztak.
862 pár hamis márkájú lábbelit foglaltak le a pénzügyőrök.
Ukrajnában lelepleztek egy illegális cigarettagyárat. Az elkobzott áru összértéke több mint 70 millió hrivnya.
Kárpátalján egy férfi hamis 1000 hrivnyás bankjegyekkel fizetett a vásárolt áruért.
Két ungvári lakost azzal gyanúsítanak, hogy hamisított alkoholt terjesztettek Kárpátalján.
Az utolsó pillanatban fújták le a ljubljanai Szlovén Nemzeti Múzeumban a 19. és 20. századi híres festők műveiből összeállított kiállítást
Kilencvennyolcmillió forint értékű hamis parfümöt találtak az M1-es autópálya hegyeshalmi szakaszán egy cseh teherautóban
Kárpátalján az egyik ungvári járási egészségügyi intézmény alkalmazottja ismerőseivel pénzjutalom fejében segített hamis oltási igazolások megszerzésében.