Már napi egy kis pohár alkohol fogyasztása is növeli a pitvarfibrilláció kockázatát német kutatók egy új tanulmánya szerint.
Az említett szívritmuszavar kockázata 16 százalékkal magasabb azok körében, akik naponta megisznak egy kis pohár alkoholt, mint azok esetében, akik teljesen tartózkodnak az alkoholtól - állapította meg a Hamburg-eppendorfi Egyetem kutatócsoportja Renate Schnabel vezetésével. A kardiológus ezért óva int a gyakran hallott ajánlástól, miszerint egy pohár bor naponta védi a szívet. Szerinte ez csak korlátozott mértékben igaz - írja a Házipatika.com.
Ismeretes, hogy a rendszeresen sok alkoholt fogyasztó embereknél nagyobb a szívelégtelenség kockázata, a szívelégtelenség pedig növelheti a pitvarfibrilláció, más néven pitvarremegés gyakoriságát is. Mindazonáltal több kutatás szerint is megemelkedik a szívproblémák veszélye azok esetében is, akik soha nem fogyasztanak alkoholt. A vizsgálatok gyakran oda futnak ki, hogy a rizikó alacsonyabb az alkoholt mérsékelten fogyasztók körében, és aztán annál magasabbra emelkedik, minél több szeszesitalt fogyaszt valaki.
A mostani tanulmányban is arra a megállapításra jutottak a kutatók, hogy mértékletes alkoholfogyasztás esetén kisebb a szívelégtelenség kockázata, mint az absztinenseknél. Nem találtak hasonló rizikócsökkenést ugyanakkor a pitvarfibrilláció tekintetében. Ez egyszersmind arra enged következtetni, hogy a magasabb pitvarfibrilláció-kockázatot nem a szívelégtelenség okozza kis mennyiségű alkoholfogyasztás mellett.
"Korábbi tanulmányok nem vizsgálták behatóan ezt a kérdést, bár összefüggéseket mutattak ki az alkoholfogyasztás és egyéb szív- és érrendszeri problémák - így a szívinfarktus vagy a szívelégtelenség - között. Mostani tanulmányunkban ki tudtuk viszont mutatni, hogy már a csekély, de rendszeres alkoholfogyasztás is növelheti a pitvari fibrilláció kockázatát" - magyarázta Renate Schnabel. A kutatók 12 gramm tiszta etanolban állapították meg az alkohol kis mennyiségét, ami 125 milliliter bornak, egy pohár sörnek vagy négy centiliter töménynek felel meg.
A tanulmányban közel 108 ezer olyan személy adatait elemezték ki, akik 1982 és 2010 között vettek részt öt különböző kutatás valamelyikében Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában és Olaszországban. Az adott kutatás kezdetén 100 ezer résztvevő nem tapasztalt még pitvari fibrillációt, átlagéletkoruk 48 év volt. A csaknem 14 évig tartó utókövetéses időszakban 5854 embernél alakult ki pitvarremegés. Az alkoholfogyasztás és a pitvari fibrilláció kockázata közötti összefüggések hasonlóak voltak minden szeszesital-féleség esetében, továbbá a férfiak és nők esetében is.
Összességében tehát napi egyetlen ital mintegy 16 százalékkal növelte meg a pitvarfibrilláció kialakulásának valószínűségét azokkal összehasonlítva, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. A kockázat ezt követően tovább növekszik az elfogyasztott alkohol mennyiségétől függően: napi két adag alkohol mellett 28, napi egy adag mellett 47 százalékkal mutatott ki magasabb rizikót a European Heart Journal szakfolyóiratban publikált tanulmány. Mindemellett egyelőre nem ismert, milyen pontos mechanizmusokon keresztül vezet a kis mennyiségű alkoholbevitel pitvarfibrillációhoz.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.