Orosz hírügynökségek úgy tudják, hogy a balesetnek 16 halálos áldozata van. A gépen a kétfős legénység mellett 21 ejtőernyős tartózkodott.

MTI

 / Kékfény

Sportejtőernyősökkel a feldélzetén lezuhant egy L-410-es könnyű utasszállító repülőgép a tatárföldi Menzelinszk városánál - közölte az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma vasárnap.

Hirdetés

Orosz hírügynökségek úgy tudják, hogy a balesetnek 16 halálos áldozata van. A gépen a kétfős legénység mellett 21 ejtőernyős tartózkodott.

A TASZSZ hírügynökség egy meg nem nevezett légügyi forrásra hivatkozva azt írta, hogy a katasztrófához a gép túlterheltsége vezetett.

Az L-410 Turbolet a Let Kunovice csehszlovák repülőgépgyártó vállalat által kifejlesztett 19 személyes, két légcsavaros, gázturbinával felszerelt, felsőszárnyas utasszállító repülőgép. Az 1969-es "szűzrepülése" óta 1138 darabot gyártottak belőle, továbbfejlesztéseivel, modernizálásával közkedveltté vált az idők folyamán. Személy- és teherszállításra egyaránt alkalmazzák polgári és katonai üzemeltetők.

Hirdetés

Oroszországban az első ilyen típusú gépet 2018-ban gyártották, a jekatyerinburgi Urali Polgári Repülési Üzemben (UZGA), amely évi húsz L-410-es összeszerelésére képes.

Címkék

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.

Ungváron búcsút vettek a fronton elesett Katasinszkij Arturtól. Fotó: Ungvári Városi Tanács

Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.

 Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás képén túlélőket és áldozatokat keresnek egy találatot kapott lakóépület törmeléke közt Dnyipro ukrán nagyvárosban egy éjszakai orosz rakéta- és dóntámadás után, 2026. április 25-én (Fotó: MTI/EPA/Dnyipropetrovszki Területi Katonai Közigazgatás)

A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.

 Ungvár belvárosa (Fotó: Wikipedia)

A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.

Újabb csapást mért az ukrán haderő az Oroszországban lévő tuapszei olajfinomítóra. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.

Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.