A B-12-vitamin-hiány jelei

Minél idősebbek vagyunk, annál kevésbé képes szervezetünk felszívni a B-12-vitamint az elfogyasztott ételekből, de bizonyos gyógyszerek szedése is hatással lehet a folyamatra. Az alábbi tünetek jelezhetik a hiányát.

Hirdetés

Még 8 óra alvás után is nagyon fáradtak vagyunk

A B-12-vitamin-hiány egyik leggyakoribb tünete a krónikus fáradtság. Ennek oka, hogy ilyenkor kevesebb vörösvérsejt termelődik, ami miatt kevesebb oxigén jut el a fontos szervekhez. Persze, a fáradtság önmagában számos más probléma jele is lehet, ezért keressünk egyéb tüneteket is - írja a Házipatika.com.

Gyengül az erőnlétünk

A testben fellépő oxigénhiány miatt izmaink terhelhetősége is lecsökken. Ilyenkor fizikailag is gyengébbnek, erőtlenebbnek érezzük magunkat, és például sportolás közben meg kell küzdenünk olyan súlyok megmozgatásával, amelyeké korábban már könnyedén ment.

Bizsergés, zsibbadás egyes testrészekben

Az oxigénhiány az idegekre, illetve az idegsejtekre is hatással van. Van, akinél emiatt zsibbadás, míg másnál pedig erőteljes, néha már fájdalmas bizsergés jelentkezik, például a végtagok területén.

Hirdetés

Feledékenység

A rövid távú memória hirtelen romlásánál nem kell feltétlenül azonnal Alzheimer-kórra gyanakodnunk. Gyakori, hogy a dolog mögött szimpla B-12-hiány áll, amelyet vérvizsgálattal lehet igazolni. Ilyenkor némi változtatás az étrenden, illetve táplálékkiegészítők szedése segíthet, és memóriánk újra a régi lesz.

Sárgás bőr

B-12-hiány esetén sérülékenyebbé válnak a vörösvérsejtek, emiatt pedig bilirubin nevű pigment ürülhet belőlük, ami a bőrt sárgásra színezi.

Gyenge idegek

Ha sokat szorongunk, gyakran ingadozik a hangulatunk, vagy éppen a legapróbb dolog miatt is képesek vagyunk sírva fakadni, akkor ennek is lehet oka a B-12-vitamin elégtelen mennyisége, ami kutatások szerint depresszióra is hajlamosabbá tesz.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.