Ungváron elfogták a rendőrök azt a férfit, akit autólopással és tolvajlással gyanúsítanak.
December 25-én kijevi idő szerint körülbelül 7 órakor a 102-es segélyhívó számra bejelentés érkezett egy ungvári férfitól, mert ellopták a Skoda Octavia típusú személygépkocsiját.
Két hete ez a férfi már hívta a rendőrséget, mert kirabolták egy másik autóját. Az ismeretlenek ellopták tőle az akkumulátort és a most ellopott autó slusszkulcsát. A rendőrség munkatársai azonnal megkezdték az autó keresését.
Aznap délután ismét felhívták a 102-es segélyhívó számot, és elmondták, hogy kiraboltak egy utcán álló járművet. A járókelők szeme láttára betörték az Audi márkájú gépkocsi ablaküvegét, majd egy táskát és két mobiltelefont vettek ki belőle. A rendőröket a szemtanúk értesítették. A rendőrség munkatársai elfogták a gyanúsítottat, aki nem messze az utolsó bűncselekmény helyszínétől egy lépcsőházban bujkált.
Kiderült, a tolvaj egy 41 éves ungvári férfi, aki ellen korábban már lopás miatt eljárást indítottak. Az ellopott női kézitáska és a telefonok mellett a rendőrök még egy táskát találtak, melyben szerszámokat és a Skoda márkájú személygépkocsi slusszkulcsát találták meg. A rendőrök az ellopott autót egy elhagyott garázsban találták meg.
Az ügyben eljárást indítottak, még tart a nyomozás – jelentette a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtóosztálya.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke