Joe Biden elnök kezdeményezi a mentolos cigaretták tilalmát. Bár a dohányzásellenes csoportok üdvözölték a kezdeményezést, a főleg feketék által fogyasztott termékek betiltásának számos negatív következménye lehet – írja a Daily Mail.
Mentolos cigaretták már az 1920-as évek óta léteznek, most azonban más ízesített cigaretták mellett ezeket is betiltaná az elnök - írja a Hirado.
Főleg azért támadják a mentolos cigarettákat, mert azok jellemzően a fiatalok körében népszerűek,
és ezért sokan ezekkel kezdik el a dohányzást.
Az Egyesült Államokban azonban van még egy érdekes aspektusa is a kérdésnek. A statisztikák szerint csaknem 20 millió ember szív mentolos cigarettákat, de
amíg a fehér dohányosoknak csak a 29 százaléka választja a mentolos termékeket, addig a feketék körében ez az arány 86 százalék.
Emiatt mondják most a jogvédő szervezetek, hogy a mentolos cigaretták betiltása súlyosan érintené a színes bőrű közösségeket.
Természetesen a dohányzásellenes szervezetek támogatják a tiltást, hiszen eleve ők kezdeményezték azt. Arra hivatkoznak, hogy a dohánygyártók kifejezetten a fekete embereket célozzák meg az ízesített dohányokkal, például a feketék lakta negyedekben osztogatják a mentolos cigarettákhoz kapcsolódó ajándékokat.
Az ellenzők szerint a lépés ugyanakkor elősegíti majd az illegális kereskedelmet, ami más termékek esetében is erősebben érintette a feketéket.
Szerintük inkább felvilágosító programokat kellene indítani a színes bőrű lakosság körében.
A tiltási folyamat egyébként évekig is eltarthat. A Biden-adminisztrációnak szüksége lesz kongresszusi jóváhagyásra, és utána még várható, hogy jogi úton megtámadják az intézkedést.
Eddig egyébként csak az Atlanti-óceán partján lévő Massachusetts államban tiltották be a mentolos cigarettákat. A következő ilyen állam pedig Kalifornia lehet, ahol idén tartanak népszavazást a kérdésben.
A Biden-adminisztráció egyébként további szigorításokat is tervez. Köteleznék a gyártókat a cigaretták nikotintartalmának csökkentésére, hogy kevésbé okozzon függőséget a dohányzás.
Ezt génmodosított dohánnyal és a gyártás során kivonással valósítanák meg.
Érdekes ugyanakkor, hogy épp akkor akarják Amerikában betiltani a mentolos cigarettákat, amikor a marihuána legalizása egyre elterjedtebb. Jelenleg már az Egyesült Államok 35 államában legális valamilyen formában a kenderből előállított kábítószer.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.