Az alkohol valószínűleg a leggyakrabban és a legrégebben fogyasztott rekreációs célú anyag a világon. Ám ha megnézzük, hogyan oszlik el a globális fogyasztás a világ országai között, jelentős egyenlőtlenségeket találunk.
Egyes helyeken ugyanis szinte egyáltalán nem iszik a lakosság, míg az adatok szerint egy kis sziget könnyedén vezeti az alkoholfogyasztás lakosságarányos rangsorát - írja az Origo.
Az alkoholfogyasztás mértéke és a fogyasztott italfajták is jelentős eltéréseket mutatnak a világban.
Ennek számos oka van a társadalmi és vallási szokásoktól kezdve, egészen odáig, hogy milyen gyümölcsök vagy gabonák érhetők el egy országban vagy térségben.
A Visual Capitalist megvizsgálta, hogy oszlik meg a világ lakosságának alkoholfogyasztása egy főre vetítve – az elérhető adatok 2019-ből származtak.
Európa az élvonalban
Ha lakosságarányosan nézzük az alkoholfogyasztást, akkor az európai (különösen a közép- és kelet-európai) országok állnak az élen.
A TOP 10-es listán a második Lettország, a harmadik Csehország, a negyedik Litvánia, míg az ötödik Ausztria.
Magyarország egyébként a tizenhatodik a rangsorban, és előttünk áll a térségből Szlovénia, Románia és Lengyelország is.
Mindazonáltal a globális toplista élén álló ország meglepetést okozhat.
Az első helyezett ugyanis az óceáni Cook-szigetek.
Az Amerikai Szamoa és Francia Polinézia között elhelyezkedő szigetcsoport lakossága egy főre vetítve évi 13 liter alkoholt fogyaszt, amivel könnyedén vezeti a világranglistát – bár a második Litvánia a 12,9 literrel azért elég közel áll hozzá.
Ha az egyes kontinensek legnagyobb alkoholfogyasztó országait nézzük, akkor az látszik, hogy a Cook-szigetek (Óceánia) és Litvánia (Európa) mellett Ázsia legnagyobb alkoholfogyasztója Japán, míg Afrikában a Seychelle-szigetek, Észak-Amerikában Antigua és Barbuda, Dél-Amerikában pedig Argentína áll az élen.
A globális lista utolsó szegmense viszont egyáltalán nem meglepő. Ott olyan országokat találhatunk, mint Banglades, Szaúd-Arábia vagy Kuvait, illetve más muszlim országokat, ahol az alkoholfogyasztás vallásilag tiltott.
Összességében tehát a legnagyobb fogyasztónak Közép-Európa, a déli csendes-óceáni térség, valamint a Karib-szigetek egyes részei számítanak.
Régiós kedvencek
Az adatokból az is jól látszik, hogy világszerte nagyon eltérő, hogy egyes térségekben a lakosság milyen típusú alkoholos italokat szeret.
Mindazonáltal Európa egészében a bor és a sör a két legkedveltebb ital - Franciaország és Németország pedig egyaránt jelentős termelő is ezekből az italfajtákból.
A karibi térségben ugyanakkor (ahogy a világelső Cook-szigeteken is) az olyan röviditalok állnak a lista élén, mint a rum. A karibi régió ad egyébként a legtöbb röviditalt fogyasztó 12 országból 4-et. A többi ország Kelet-Európából (beleértve Oroszországot is) került föl a toplistára, ahol a vodka a legnépszerűbb ital.
Az egyes alkoholtípusokra lebontva a legnagyobb sörfogyasztó Csehország (évi 6,77 liter/fő), a legnagyobb borfogyasztó Franciaország (6,44 liter), a legnagyobb rövidital-fogyasztó pedig a Cook-szigetek (7,07 liter).
Az elemzés kiemelte, hogy az alkoholfogyasztási szokások kapcsán nem szabad alábecsülni a helyi alapanyagok fontosságát. Afrika és Ázsia egyes régióiban például nem könnyű elérni a szőlő vagy a komló italgyártáshoz szükséges kedvező állapotát, vagyis ezekben a térségeken másból készült alkoholos italok terjedtek el.
Ilyenek például a rizspárlatok Dél-Koreában vagy japánban, de készülnek alkoholos italok cukornádból vagy melaszból, sőt egyes afrikai országokban (például Tanzániában) banánból is.
Mivel a teával vagy a kávéval szemben az alkoholos italok nagyon különböző alapanyagokból készülhetnek, nem meglepő, hogy a termelők alkalmazkodnak a helyi sajátosságokhoz.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.