Ezek az idei advent legdrágább, különleges adventi naptárai
 / Mozaik

Talán sokak számára már rég elszállt az idő a klasszikus adventi naptárak felett. Egykor külön ünnep előtti esemény volt a gyerekek életében a naptárak ablakainak nyitogatása. Az izgalmat ebben az jelenthette, hogy sosem tudhatták előre, hogy aznap milyen apróságra bukkannak, így számukra a karácsonyig hátralévő napok is gyorsabban teltek.

Hirdetés

A gyermekkort már maguk mögött hagyók számára, akik az ünnepekre hangolódva felnőtteknek szánt "finomságokra" vágynak, csábítóak lehetnek a nemrég divatba jött luxuskategóriás adventi szépségnaptárak. Ma már a modern adventi kalendáriumok az édességek mellett szépségápolási termékeket, ritka teákat, sőt, még szeszes italokat is tartalmazhatnak - írja az Origo.

Összegyűjtöttük mindezek közül azokat, amelyekért a legmélyebben a zsebünkbe kellene nyúlnunk idén.

Számolja vissza a karácsonyig hátralévő napokat egy csésze teával a kezében ezzel a különleges adventi naptárral, amely tele van a kifinomult francia teamárka fényűző főzeteivel, többek között a Détox Brésilienne, Blue of London, Grand Yunnan Impérial, Genmaïcha Yama és Thé du Louvre teákkal. A naptár ára 32 dollár, azaz 10.500 forint.

Hirdetés

Mi mással is lehetne jobban köszönteni a karácsonyt, mint a Ladurée ikonikus párizsi édességgyártó 24 napra elegendő finomságaival?

A cég ezzel a költői kérdéssel hirdeti adventi naptárát, amelyben olyan egyedi finomságokra bukkanhatunk, mint a karamella bonbon, a gyümölcspástétom, a nugát, és egyéb felejthetetlen ízt nyújtó csokoládék - velük az ünnepi szezon minden egyes napja még különlegesebb lehet. Az íz kavalkád ára 65 dollár, azaz nagyjából 21.000 forint.

A tavalyi sikert követően a The Body Shop idén már három szépségápolási adventi naptárat is kínál: a rekeszekbe 24 különféle arc- és testápoló terméket rejtettek a márka közkedvelt kollekcióiból, köztük az isteni brit rózsás tusfürdőt és a mélyen hidratáló Shea testvajat – mindez csupán 55 fontba, azaz mintegy 24.000 forintba kerül.

A Clinique adventi naptárában több mint 220 font értékű bőrápoló és sminkklasszikusok találhatók, amit mindössze 95 fontért, azaz 41.000 forintért árulnak.

Az idei Kiehl's adventi naptár tele van a mindenféle bőrtípusra tökéletes kényeztetéssel. Nagyon sok kultikus klasszikus terméket rejtettek el benne, az Ultra arckrémtől az Aminosav samponig, sőt, még a márka új, divatos retinol szérumának kipróbálható méretű fioláját is. A vidám külsőt Marylou Faure művész illusztrálta, a naptár teljes egészében újrahasznosítható. Az ára mindössze 99 font, azaz 43.000 forint.

A Lancome kizárólag a Selfridges áruházban kapható szépségápolási adventi naptára kifejezetten a klasszikusok kedvelőinek való. Tele van időtálló termékekkel, amelyeket biztosan mindenki ismer (de néhány újdonságot is felfedezhetünk valamelyik rekeszben). A népszerű termékek közé tartozik a Lash Idôle szempillaspirál és a rajongók által kedvelt Advanced Génifique szérum.

Az ára 110 font, azaz 48.000 forint.

Ha adventi naptárról van szó, a Tiffany & Co. fehér tölgyfából készült változatánál fényűzőbb talán nem is létezik. A Jean-Michel Basquiat művész 1982-ben készült festményét, az Equals Pi-t ábrázoló naptár személyre szabható, és 24, egyenként becsomagolt ajándékkal tölthető meg, így igazán személyes adventi élményt nyújthat. A termék ára 150 dollár, azaz 49.000 forint.

Az ELLE szépségápolási csapata személyesen válogatta össze, hogy mi kerüljön a cég idei adventi naptárába. A teljesen újrahasznosítható dobozba Dr. Barbara Sturm, Shani Darden, Sisley és Aurelia termékeit rejtették el, amely garancia arra, hogy az új évet is csodálatosan indíthatjuk. A különleges naptár ára 149 font, azaz 65.000 forint.

Ez az adventi naptár kifejezetten a Charlotte Tilbury-féle bevált hollywoodi csillogásért rajongók számára ajánlott. Az idei Dreams and Secrets (Álmok és Titkok) kollekciót úgy állították össze, hogy a termékei minden bőrtípusból a lehető legszebbet varázsolja elő, a sminkmester ünnepelt bőrápoló termékei mellett a nappali és éjszakai sminkek kapszulakínálatát is tartalmazza. A világosító Beauty Light Wand és az ikonikus Pillow Talk rúzs segítségével az új évben is ragyoghatnak a nők. Az ára 150 font, azaz 66.000 forint.

Ezzel a különleges adventi naptárral egy pohárnyi ünnepi hangulatot csempészhetünk decemberi napjainkba 24 egyedi whiskyvel a világ minden tájáról, amelyeket gondosan válogattak össze az Egyesült Államok, Skócia, Írország, Japán, sőt Izrael első osztályú termelőitől. A termék ára 250 dollár, azaz 82.000 forint.

Az Armani szépségápolási adventi naptára tökéletes választás mindazoknak, akik bulizós naptárra vágynak. A bőrápolástól kezdve a sminkelésen át az illatokig mindenféle különlegességet elrejtettek a rekeszekbe, a kiemelt termékek között megtalálható a csillogó Eye Tint Silk és az esti Si Passione illat.

A naptár ára 249 font, azaz 109.000 forint.

Az év talán leginkább luxusnak tekinthető ajánlata, a Net A Porter elegáns szépségnaptára összesen több mint 1.300 font értékű termékeket tartalmaz, az ára pedig csupán 255 font, azaz 112.000 forint. A kollekció ikonikus klasszikusok és újdonságok remek keveréke, különös tekintettel a szakértő bőrápolásra és a nyugtató testkezelésekre. A 111 Skin partyszezonra való bőrfelfrissítője, a Tata Harper mennyei természetes tisztítója és a Mauli alvást elősegítő sprayje is megtalálható a naptárban.

Az OTO vállalat olyan speciális megoldásokon alapuló termékeket gyárt, amelyek használata valóban luxus életérzést kelt. Ez a lenyűgöző adventi naptár tökéletes bemutató a kannabidiol előnyeibe. A lenyelhető CBD-olajok gyűjteménye mellett (növekvő erősségben) a rekeszekben megtalálható még a márka kultikus tudatnyugtató aromaterápiás golyócskája, egy gyulladáscsökkentő bőrszérum és egy mennyei testolaj is, amely tökéletes és nyugodt álomba ringat. A termék ára mindössze 299 font, azaz nagyjából 131.000 forint.

Ez a naptár idén karácsonykor a Dior álmok műtermébe csábít. Az Alice Shirley művész által tervezett egyedi adventi naptár a párizsi márka ikonikus szülőházát, az Avenue Montaigne 30-at ábrázolja. Az éjkék lombokkal és aranyló téli rügyekkel illusztrált, a fényben csillogó naptárban 24 Dior illat, smink és bőrápoló meglepetést fedezhető fel. A naptár ára 400 font, azaz 175.000 forint.

 A La Mer bőrápolási adventi naptára egyértelműen dekadens módon köszönti az ünnepi szezont. A márka ikonikus formulái közül 12-t rejtettek a naptár rekeszeibe - ezek közül sok teljes méretű -, köztük a The Treatment Lotion, a The Tonic és természetesen az eredeti Crème de la Mer.

Az igazán exkluzív termék ára 435 font, azaz 191.000 forint.

A Kék Gyémánt adventi naptárban rejlő különlegességekkel a gyémántok mellett a bőrünk is örökké tökéletes maradhat. A naptár egyedisége az is, hogy habár csupán hét napra tartalmaz ajándékokat, jótékony hatását mégis sokkal hosszabb ideig élvezhetjük. A termék tartalmaz gyémánt peptidekkel dúsított bőrápolási alapanyagokat és számos szépségápolási varázsszereket is 839 dollárért, azaz 274.000 forintért.

A Charms Box adventi naptárral valódi csillogással gazdagodhatunk december legtöbb napján, ugyanis a dobozka tizenkét fülbevalót tartalmaz, fehér- és sárgaaranyból, valamint tenyésztett gyémántokból. Minden valószínűség szerint ez az idei legdrágább adventi naptár, ugyanis 4.995 fontba, azaz 2.194.000 forintba kerül.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.