Szép hagyomány, hogy a magyar költészet napja alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola filológiai tanszékének magyar tanszéki csoportja versünnepet szervez. Idén a zenés-verses összeállítás mellett a jelenlevők meghallgathatták a főiskola hallgatói önkormányzata és a tanszék által közösen meghirdetett versíró verseny győzteseinek előadását.
Köszöntőjében Csordás László, a főiskola tanára Weöres Sándort idézve arra emlékeztetett, hogy a gyerekek 10-12 éves korukig költőknek tekinthetők, hisz nyelvi, gondolati kreativitásuk határtalan. Aztán az elkövetkező évek során mindezt a többség sablonosságra cseréli le. Akik ezt a váltást nem fogadják el, azokból lesznek a költők és a versek értő olvasói, befogadói. Tartozzunk mi is hozzájuk!
A zenés-verses összeállítás során az élet, a felnőttlét nagy kérdései kerültek terítékre. Mostani létünk is fényesen bizonyítja, hogy nem könnyű felnőni és embernek maradni. Reményik Sándor, Juhász Gyula, József Attila megzenésített költeményei mellett részletet hallhattunk a „Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról” című darabból, és megtudtuk azt is, hogyan születnek a tündérek. Az elhangzott költeményekből kiderült, hogy „a boldogság oly egyszerű dolog”, s hogy „az élet minden borzalom ellenére gyönyörűséges”.
Ezt követően színpadra szólították a versíró verseny győzteseit. A harmadik helyezett Fancsik Eszter előadásában meghallgathattuk a „Kárpátok ábécéje” című költeményt, a második helyezett Radvánszky Ágoston „Jobb leszel”, míg az első helyezett Vári Vivien „Csendre várva” című versét mondta el.
A zsűri nevében felszólaló Bárány Erzsébet főiskolai tanár arra emlékeztetett, hogy ha már ilyen sok költői vénájú diákja van a főiskolának, érdemes lenne rendszeresen mesterkurzust rendezni számukra.
Kovács Elemér
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.