Pavlo Kirilenko, Donyeck megyei kormányzó közben a Telegram üzenetküldő alkalmazáson arról adott hírt, hogy harci cselekmények következtében megrongálódott a régióban az oroszországi Togliattitól a dél-ukrajnai Odesszáig tartó ammónia-csővezeték.
A kormányzó szavai szerint az ammóniafelhő Bahmut felé haladt, de nem jelent veszélyt a városban lakók egészségére - írja az MTI.
Megjegyezte, hogy ezt az ágat 2014 óta nem használják, a szelepek zárva vannak,
de most tömítettségének sérülése miatt ammónia szivárgott ki belőle.
Kiemelte, hogy a mentést végzők megvizsgálták a sérült területet, amely a vezeték 7,5 kilométeres szakasza, és amelyben megközelítőleg 250 tonna ammónia van.
A szivárgást azonban jelentéktelennek találták,
az ammóniafelhő legfeljebb négy kilométer sugarú körben okozhat károkat.
Eddig 45 szakembert és kilenc tartálykocsit vontak be kárelhárításba.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.