Vang Ji kínai külügyminiszter önmérsékletre szólított fel minden érintett felet Ukrajna kapcsán, amikor kedden telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel.
A kínai külügyminisztérium hivatalos weboldalán közzétett közlemény szerint Vang Ji elmondta: Kína figyelemmel kíséri az ukrajnai helyzet alakulását - írja az MTI.
Hangsúlyozta: Peking végig konzisztens álláspontot tartott fenn Ukrajna ügyében, miszerint bármely ország jogos biztonsági aggályait tiszteletben kell tartani,
továbbá az ENSZ Alapokmányának útmutatásaihoz és elveihez kell igazodni.
A kínai külügyi tárca vezetője úgy vélekedett, hogy az ukrajnai helyzet eddigi alakulása szorosan összefügg a minszki egyezmény tényleges végrehajtásának késedelmével. Kína a továbbiakban is a helyzet alakulásának megfelelően folytat egyeztetéseket minden féllel - tette hozzá, aláhúzva, hogy az egyre romló helyzetet párbeszéddel és tárgyalások útján kell enyhíteni.
A két külügyminiszter a Koreai-félszigetről is egyeztetett. Vang leszögezte: a Koreai-félszigettel összefüggő nukleáris problémakör középpontjában az Egyesült Államok és Észak-Korea ügye áll.
Hangsúlyozta: Washingtonnak figyelembe kell vennie Phenjan jogos aggályait, és érdemi lépéseket kell tennie ezek kapcsán. Kína támogatja a közvetlen párbeszédet a két fél között,
és építő szerepet fog játszani a továbbiakban is a Koreai-félsziget nukleáris kérdésének rendezésében - jelentette ki Vang.
A külügyminisztérium előző közleménye szerint Vang és Blinken egyebek mellett a kínai-amerikai kapcsolatok alakulásáról és Tajvan kérdéséről is szót ejtett az egyeztetés során.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI