Kárpátinfo hetilap

| 2021. 08. 30. – 18:46 | Kárpátalja |
A kárpátaljai magyar nagycsaládosok nyárbúcsúztató rendezvényének helyszínéül a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark szomszédságában található látogatóközpont területe szolgált. Fotó: Kovács Elemér

Hirdetés

Az elmúlt másfél esztendőben mindnyájan megtapasztaltuk, hogy az eddig természetesnek, hétköznapinak hitt dolgok, események is különleges jelentőséggel bírnak. Ezek sorába tartoznak a közösségi alkalmak, mivel megtartásukat a világjárvány nem tette lehetővé. A kárpátaljai magyar nagycsaládosok immár 860 tagcsaládot tömörítő egyesületének tagjai ezért készültek oly nagy izgalommal nyárbúcsúztató rendezvényükre, amelynek helyszínéül ezúttal a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark szomszédságában található látogatóközpont területe szolgált.

A szervezők ezúttal is igen változatos programmal várták az eseményre kilátogatókat, akik több mint egytucat kézműves állomást kereshettek fel. Itt az érdeklődők megismerkedhettek a karkötőkészítés, a horgolás, a hímzés, a nemezelés, a gipszfestés és a gyöngyözés alapfogásaival éppúgy, mint a gyertyasodrás, a szalag- és hajdíszek, valamint a harisnyavirág készítésével és a mézeskalács díszítésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal. Emellett a fiatalok különböző ügyességi játékokban mérethették meg magukat. Természetesen egész nap forgott a körhinta, emellett trambulin és ugrálóvár várta a gyerekeket. A szervezők ingyen vattacukorral, finom kézműves fagylalttal kedveskedtek a nyárbúcsúztató valamennyi résztvevőjének, akik mindemellett a kürtőskalács-készítés egész folyamatába bekapcsolódhattak. A park közepén felállított színpad környéke is sok látogatót vonzott, hisz ez a helyszín is izgalmas, szórakoztató programok sokaságát kínálta.

Köszöntőjében Tarpai József, a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) elnöke arra emlékeztetett, hogy számukra az élményalapú, közösségerősítő programok szervezése a legfontosabb. Hogy a tagcsaládok tagjai az egymással való személyes találkozások alkalmával a másik hite által lélekben erősödjenek, s megosszák tapasztalataikat. Abbéli reményének is hangot adott, hogy ez a nap mindezekre sok-sok lehetőséget kínál.

Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja arról biztosította a kárpátaljai magyar nagycsaládosokat, hogy a külképviselet minden erejével továbbra is támogatni fogja az egyesületet, amelynek működése például szolgálhat más itteni civil szervezetek számára is.

Dávid Árpád helyi református lelkipásztor bibliai hasonlattal élve úgy fogalmazott, hogy sok-sok levélből, apró hajtásból mostanra terebélyes fává növekedett a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. Az igehirdető kegyelmi időszaknak nevezte ezeket a heteket, amiért valamennyien hálásak vagyunk a Mindenhatónak.
Isten családjában élünk, amely azt jelenti, hogy a házasságban élő férfi és nő igazi családdá akkor válik, ha kapcsolatukat gyermekáldás koronázza, fogalmazott Demkó Ferenc görögkatolikus esperes. Ez a kis közösség aztán egyre bővül és az évek során számtalan örömforrásul szolgál. Azt kívánom, hogy ezt mind több kárpátaljai család tapasztalja meg.

A megnyitót követően kihirdették a magyar állam alapításával kapcsolatos kézműves pályázat eredményeit, s egyben átadták a díjakat is, amelyeket Magyarország Beregszászi Konzulátusa ajánlott fel.

Ezután a színpadot a Mezőváriból érkezett Kovács család tagjai – valamennyien zenészek és énekesek – foglalták el, akik a lelkünket mélyen megérintő hitelességgel megzenésített versekben tettek bizonyságot hitről, hűségről, a szülőföldhöz, az anyanyelvhez való ragaszkodásról. A délután folyamán Gál Natália és Ferenci Attila, a beregszászi színház színészeinek előadásában a Közlekedj okosan interaktív előadást láthattuk, majd a fiatal, lendületes kárpátaljai zenekar, az Ullie teremtett fergeteges hangulatot.

Kovács Elemér

Hirdetés

  • A kárpátaljai magyar nagycsaládosok nyárbúcsúztató rendezvényének helyszínéül a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark szomszédságában található látogatóközpont területe szolgált.

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 35. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!