Apák napja a nagycsaládosoknál - Menni vagy maradni, család vagy luxus?

Lassan Kárpátaljára is begyűrűzik az apák napja megünneplése. De ez így igazságos. Hisz, ha méltatjuk az anyák napját, a gyermeknapot, akkor a családfőkről miért feledkeznénk meg?! A Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületében (KMNE) immáron évek óta rendezvényt szerveznek június harmadik vasárnapja tájékán az édesapáknak. Idén erre a Barátság Stadionban került sor.

A megjelenteket Tóth Zsolt programfelelős, négygyermekes apuka üdvözölte, majd Tarpai József, a KMNE elnöke – öt leányzó édesapja – beszélt a család igazi értékeiről, az apák szerepéről. Popovics Béla munkácsi tanár, helytörténész, idegenvezető – négy leány szerető apukája – vitaindító előadását hallgathatták meg, melynek témája a menni vagy maradni volt.

Trianon óta a Magyarország határain kívülre szakadt nemzetrész életében egy bizonyos ideiglenesség és kettősség van jelen. Az anyaországban ukránnak vagy románnak stb. nevezik, a szülőföldjén meg másodrangú állampolgárnak tartják őket. De ez nem szabad, hogy megtörjön bennünket. Tudatosítsuk magunkban, hogy ez a föld, ahová születtünk, ez az igazi otthonunk. S bár a jobb élet reményében igen sokan választják a külföldi létet, de bárhová költözünk, ezt az érzést nem találjuk meg sehol. Itt vagyunk igazán otthon. Ide kötődünk családi szálakkal, barátok révén, emlékekkel. Nem másutt kell keresni a boldogulást, hanem azt a helyet kell szerethetőbbé, boldogabbá tenni, ahová születtünk, ahová Isten helyezett bennünket, hangzott a vitaindítóban.

Majd Tarpai József moderálásával kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét, melynek keretében ki-ki elmondhatta véleményét a témával kapcsolatban. Számos történettel ismerkedhettünk meg. Volt, aki arról számolt be, hogy soha nem is gondolt a külföldi munkavállalásra, mert két nap távollét után kínzó honvágyat érez, vagy mert mindig is itthon képzelte el a jövőjét. Volt, aki pár hónapra kipróbálta ugyan a pénzkeresés ezen módját, de amikor meghallotta gyermeke síró hangját a telefonban – hazajött. Volt, aki hosszú éveket töltött családja nélkül a határ túloldalán, egy-két-három gyerekének nem látta a cseperedését, a negyediknél ezt már nem akarta átélni… Volt, akit nem ismert meg a pici gyermeke, amikor pár hónap távollét után hazajött, s ez a szívfájdalom mondatta ki vele: nem érdekel a pénz, része akarok lenni gyermekeim életének… Az itt elhangzott beszélgetés végén az apukák egyértelműen megfogalmazták: lehet, hogy jobban élnénk külföldön, de nem boldogabban.

Természetesen a gyermekek sorsa, jövője kapcsán az a kérdés is terítékre került, hogy ők mennyire ragaszkodnak majd a szülőföldjükhöz, s hogy beleszólhat-e a szülő a választásukba. Nos, igen sok okos érv és ellenérv után egyetértés született abban, hogy a szülőnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy helyes irányt mutasson gyermekeinek, közvetítse számukra az igaz értékeket, de meg kell tanulni elengedni őket, s akár a szülőföldön, akár külföldön képzelik el jövőjüket, mindig biztos támaszként kell állni mögöttük…

Bár komoly téma került ezúttal terítékre, igencsak barátságos, jó hangulatú beszélgetés részesei lehettek a résztvevők. Akik között volt földműves, tanár, gazdálkodó, vállalkozó, fogtechnikus éppúgy, mint zenész, lelkész stb. De a közös hangot megtalálták, mert valamennyiük számára legfontosabb érték a család. Erről beszélgettek a folytatásban, a közös sasliksütés, szaunázás, csánozás alatt is. Talán csak a labdarúgó-Európa-bajnokság épp akkor közvetített focimérkőzésének szurkolásán terelődött másra a szó…

Áldja Isten az ilyen felelősségteljesen gondolkodó édesapákat!

Kovács Erzsébet