Kárpátalja | 2021. 05. 09. – 16:16 |
A magyarellenes szórólapok kiragasztásában Beregszászban a gyanú szerint három ember vett részt, közülük kettő Luhanszkból érkezett.  Fotó: SZBU

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SzBU) munkatársai leleplezték a magyarellenes szórólapok terjesztésének szervezőit, akik orosz megrendelésre cselekedtek.

A magyarellenes szórólapok kiragasztásában Beregszászban a gyanú szerint három ember vett részt, közülük kettő Luhanszkból érkezett. 

A provokáció résztvevői a magyar nemzeti kisebbséget fenyegető cédulákat ragasztottak ki Beregszászban mindössze 500 dollárért. A provokációt szándékosan a májusi ünnepek előestéjére időzítették.

Az SzBU nyomozói megállapították, hogy az 500 dollárnyi értékű rubelt az egyik gyanúsított bankkártyájára utalták át.

Az ügyben büntetőeljárást indítottak, melynek keretén belül házkutatást is tartottak. A házkutatás során orosz szimbólumokat, valamint egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

A gyanúsítottak ellen már hivatalosan is vádat emeltek. Az ügyben még tart a vizsgálat – jelentette az Ukrán Biztonsági Szolgálat sajtóosztálya.

  • A magyarellenes szórólapok kiragasztásában Beregszászban a gyanú szerint három ember vett részt, közülük kettő Luhanszkból érkezett.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES