Kárpátalja | 2021. 05. 31. – 10:46 |
Fotó: Kovács Erzsébet

„Nem lehet magyar az, aki nem iszik a magyar kultúra csodaforrásából” – kezdte Kodályt idézve köszöntőjét Váradi Natália, a Genius Jótékonysági Alapítvány igazgatója a vasárnap délután a Rákóczi Főiskolán megtartott „Szól a fülemüle” népzenei és néptánc tehetségkutató elődöntője helyett tartott seregszemlén, melyre négy kategóriában – hangszeres szólista, hangszeregyüttes, táncospár és nép­tánc­együttes – 46 produkcióval neveztek be. Az előadásokat megtekintve meggyőződhettünk arról, hogy ezek a fiatalok felkészítőjükkel megtalálták a csodaforrást és mélyen merítettek is abból.

Váradi Natália arról tájékoztatott, hogy mivel a korlátozások miatt a fellépőknek nem volt lehetőségük a próbák megtartására, ezért született az a döntés, hogy az elődöntő helyett úgynevezett bemutatkozó seregszemlét tartanak, ahol minden benevezett versenyző bemutatja a produkcióját egy szakmai zsűri előtt, akik hasznos tanácsokkal látják el a fellépőket, bíztatják, motiválják és inspirálják őket. Innen ezúttal minden fellépő továbbjut a június 11–12. között megrendezésre kerülő edzőtáborba, ahol magas tudású és jól képzett szakemberek segítenek csiszolni, formálni és színvonalasabbá érlelni a produkciókat a végső megmérettetésre, a június 13-ai döntőre. Az igazgató asszony a rendezvény célját megfogalmazva ismét Kodályt idézte: Arra törekszünk, mondta, hogy „Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül”.

Több mint egy év böjt után ma talán még jobban értékeljük, hogy újra együtt lehetünk, igazi gyermeknapi ajándék lehet számotokra, hogy felvehettétek ünnepi viseleteteket, hogy megmutathatjátok magatokat, népzenei és néptánctudásotokat, fogalmazott köszöntőjében Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a rendezvény ötletgazdája, aki a magyarországi Fölszállott a páva mintájára álmodta meg, hogy Kárpátalján „szóljon a fülemüle”. Ma itt együtt ünnepeljük azokat az értékeket, amiket őseink megőriztek és átadtak nekünk, fogalmazott az elnök asszony. A ti feladatotok, hogy ezt továbbadjátok, szólt a fellépőkhöz, hogy majd a ti unokáitok is járják ezeket a táncokat, énekeljék ezeket a dalokat.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja örömmel konstatálta, hogy a hosszú bezártság, a pangás időszakát követően újra dinamikusan megjelenik a szervezők kezdeményező, a gyermekek részvételi kedve. Elismeréssel szólt arról a munkáról, ami a Rákóczi Főiskolán folyik a népzene, a néptánc, a hagyományápolás terén. A diplomata a mostani seregszemlét olyan közösségi alkalomnak tartja, ami az újrakezdés évében is erősíti a magyar összetartozást. Szilágyi Mátyás hangsúlyozta: Magyarország nemzeti kormánya teljes határozottsággal Kárpátalja magyarsága mellett áll, támogatja a magyar identitás, a népi kultúra megőrzését, hisz ez a záloga annak, hogy a következő 1100 évben is megmaradjon itt, szülőföldjén.

Váradi Enikő, a program szakmai partnerének, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja (HHHK) képviseletében üdvözölte a résztvevőket, tolmácsolva Pál Katalinnak, a HHHK vezetőjének köszöntő szavait. Váradi Enikő abbéli örömének adott hangot, hogy újra érezhetjük azt közösségi erőt, ami az együtt táncolásban, az együtt zenélésben rejlik. Elismeréssel szólt arról a munkáról, amit a felkészítők végeztek a nehéz körülmények között, s köszönetet mondott a szülőknek, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeik megismerjék és megtanulják eleik táncait, énekeit, s ezért hajlandóak áldozatokat is hozni.

A köszöntéseket követően aztán a gyerekek vették birtokukba a színpadot. Láttunk itt többek között magyarbődi, szilágysági, kalotaszegi, rábaközi, szatmári, bácskai, nyírségi, viski, nagydobronyi táncokat. S a zsűri – Antal Dóra és Antal Roland, a Nyíregyházi Művészeti Iskola néptánc szekciójának oktatói, Tiszai Zsuzsanna, a debreceni Hajdú néptáncegyüttes vezetője, Blaskó Csaba, a váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium népzene tanszak vezetője, Berta Alexandra, a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója – ezúttal igencsak sok jó tanáccsal látták el a bemutatkozó néptáncegyütteseket, a szólótáncosokat, a zenészeket – akik szintén a Kárpát-medence magyar népzenekincséből szólaltatták meg a szívükhöz legközelebb álló dallamokat –, amelyek segíthetik a döntőre való felkészülést.

Nagyszerű hangulat uralkodott ezen a délutánon a főiskola épületében, ahol az örömtáncolás, és az örömzenélés élményét tapasztalta meg minden résztvevő.

Kovács Erzsébet

  • Ismét „Szól a fülemüle”
  • Ismét „Szól a fülemüle”
  • Ismét „Szól a fülemüle”
  • Ismét „Szól a fülemüle”

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 22. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES