Kárpátalja | 2021. 05. 29. – 14:45 |
Fotó: Kurmay Anita

Mádl Ferenc volt köztársasági elnök mindig is szívén viselte a kárpátaljai magyarság és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola sorsát. Május 29-én, halálának 10. évfordulóján Magyarország kormánya és a Rákóczi Főiskola vezetősége közösen emlékezett meg Mádl Ferencről a főiskola épületén belül elhelyezett emléktáblánál.

A jelenlévőket Sztáray Péter, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának államtitkára köszöntötte.

„Mádl Ferenc köztársasági elnökként kiemelkedően fontosnak tartotta a magyar nemzet sorsát” – kezdte méltatását az államtitkár. Szavaiból megtudhattuk, hogy a volt elnök szívügyének tartotta a Rákóczi Főiskola megalakulását, melynek ma is nagy feladata van: a kárpátaljai értelmiségi réteg kinevelése. „Közösen küzdenünk kell azért, hogy a kárpátaljai magyar közösség rendelkezzen azokkal az oktatási és nyelvi jogokkal, amelyek biztosítják a túlélést és a gyarapodást” – zárta szavait.

„A főiskola ma nem lehetne Mádl Ferenc nélkül” – hangsúlyozta Orosz Ildikó, a Rákóczi Főiskola elnöke, aki elmondta, hogy a néhai köztársasági elnök levélben fordult Leonyid Kucsma akkori ukrán elnökhöz a főiskola épületének ügyében. Emlékeztetett arra is, hogy a magyar nemzet egységének bizonyítéka jelen van a főiskolán, hiszen a különböző magyar városok adományaiból felújított tantermek az adott város nevét viselik, így Esztergom, Győr, Újpest vagy Ferencváros teremben tanulhatnak a diákok. „Épületünk a magyar nemzet összefogásának jelképe is, mely Mádl Ferenc segítsége nélkül aligha jöhetett volna létre” – emelte ki.

Ezt követően Sztáray Péter és Breuer Klára nagykövet asszony, valamint a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit Mádl Ferenc emléktáblájánál.

Az ünnepélyes koszorúzást követő sajtótájékoztatón – újságírói kérdésre adott válaszból – megtudtuk, hogy másfél év után Ukrajna engedélyezte Magyarország számára, hogy lecserélje főkonzuljait, így Ungváron Bacskai József, Beregszászban Szalipszki Endre vezeti majd a magyar külképviseleteket. Továbbá szó volt arról is, hogy Magyarország továbbra is él vétójogával a NATO és Ukrajna közös nyilatkozatát érintően addig, ameddig a kárpátaljai magyarság vissza nem kapja azokat a nyelvi és oktatási jogokat, melyek megilletik.

Kurmay Anita

  • Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökre emlékeztek a Rákóczi Főiskolán
  • Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökre emlékeztek a Rákóczi Főiskolán

  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 25. évfolyamának 22. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES