Kárpátalja | 2021. 05. 18. – 08:29 |
Fotó: Babják Zoltán Facebook-bejegyzése

Hagyományosan májusban ünnepeljük Beregszász születésnapját. A mostani járványhelyzet miatt azonban kedvezőbb időkre halasztották az évforduló méltatását.

A tavalyi évhez hasonlóan idén sem a megszokott módon méltatják a Vérke-parti város 958 éves fennállását

- erről Babják Zoltán polgármester adott tájékoztatást közösségi oldalán.

Megtudhattuk továbbá, hogy Beregszászunk alapításának 958. évfordulója alkalmából

a Budapest parkban felállították városunk háromdimenziós címerét, ami ki van világítva!

A címert a városi tanács oktatási és művelődési főosztálya készítette el - hangsúlyozta városunk első embere.

"Reméljük, hogy e helyszín a beregszásziak és városunk vendégeinek kedvelt fotózónájává válik!" - emelte ki Babják Zoltán.

Korábban hírt adtunk arról, hogy a Hősök parkjában megemlékezésre került sor az emlékezés és megbékélés napja, illetve a nácizmus felett a II. világháborúban aratott győzelem 76. évfordulója alkalmából. A résztvevők néma főhajtással emlékeztek mindazokra, akik életüket veszítették e háborúban: a frontokon, a bombázások során, fogságban, koncentrációs táborokban, illetve akik eltűntek.

Továbbá emlékeztetünk arra is, hogy Babják Zoltán polgármester közösségi oldalán tájékoztatta a lakosságot, miszerint új helyre költözik a beregszászi adminisztrációs szolgáltató központ. Hangsúlyozta továbbá, hogy ennek kapcsán Olekszandr Packannal, a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőjének a digitális fejlesztés, a digitális átalakulás, illetve a digitalizálás kérdéseivel foglalkozó helyettesével megvitatták, miként lehetne még modernebb struktúrává alakítani e központot.

Kövessen minket a Facebook és az Instagram oldalainkon.
Iratkozzon fel a Telegram csatornánkra is.
Legyen jól informált!

Hirdessen Ön is a Kárpátinfo hetilapban

Apróhirdetés beküldése
Apróhirdetés feladása a Karpatinfo.net.ua oldalra
  • Az apróhirdetés feladásához a Karpatinfo.net.ua oldalra regisztráció szükséges
  • Magánszemélyek és cégek számára INGYENES