Archív felvétel. 2019-ben még együtt voltunk a Vers a téren költészet-napi rendezvényen

A korábbi években immár hagyománnyá vált, hogy április 11-én hol Bátyúban, hol Nagyberegen rendezik meg a költészetnapi szavalóversenyt, néhány éve pedig Beregszász főterén is összegyűlnek a líra szerelmesei, ahol ki-ki elmondhatja, felolvashatja kedvenc versét, s emellett egy kiválasztott költeményt közösen mondanak el.

Sajnos két éve erre a pandémia miatt nem kerülhet sor. Ám idén versbe borult Beregszász. A magyar költészet napja alkalmából Tarpai Zsófia kezdeményezésére több mint 100 versrészlet került felragasztásra a város különböző részén, hogy az azokat elolvasóknak örömet szerezzenek.

Verstündérek jártak Beregszászban. Nyomukban idézetektől virágzott ki a város, s nyíltak meg a szívek-lelkek azok befogadásával. Hogy született ez a kezdeményezés? – kérdeztük az ötletgazdát, Tarpai Zsófiát, a Beregszászi Magyar Gimnázium volt diákját.

– 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját. Szerettünk volna ez alkalomból mi is élményt szerezni az embereknek, hogy találkozhassanak a versekkel, lássák és olvassák őket. Bár az interneten sok szép versmondással találkozhattunk ezen a napon, úgy gondoltuk, mi ezúttal különlegesebb módon szólítjuk meg az embereket. Mikor megszületett bennem az ötlet, megosztottam egy nagyon kedves barátnőmmel, Mirjámmal, akivel közösen gondoltuk ki ezt a kezdeményezést. Több mint száz idézetet választottunk ki, írtuk ki egy-egy kis cédulára.

– Az akcióban részt vett Taracközi Mirjam is…

– Igen, én is részt vettem ebben, de az ötlet és a versek választása elsősorban a Zsófi érdeme. Szerettük volna, ha Beregszászban is megvalósulna ez a Magyarországon már elterjedt költészet-napi akció, hozzá akartunk mi is járulni az ünnep méltatásához, a szép szó terjesztéséhez. Az idézetek kiragasztásakor csatlakozott hozzánk Kopasz Sára és Tóth Sára, a gimnázium két végzős diákja is. A versek kiválasztása során fontosnak tartottuk, hogy kárpátaljai költőktől is idézzünk. Ezek között találhatunk pár olyat is, amit Zsófi írt, ezek fontosak számomra. Örülök neki, hogy ily módon sikerült ezeket a szép versidézeteket sok emberhez eljuttatni, s remélem, jövőre is meg tudjuk ezt tenni.

– Milyen szempontok szerint választottátok az idézeteket és a helyszíneket?

– Elsősorban nagy magyar költőinktől válogattunk olyan verseket, amelyek közel állnak szívünkhöz – folytatja Zsófia. – A cetliken olvasható többek között Ady Endre, József Attila, Reményik, Pilinszky, Dsida Jenő és még nagyon sok neves költőnk verse. De a klasszikusok mellett – mint ahogy Mirjám is mondta – nagyon fontos volt számunkra, hogy kárpátaljai költők sorai is megjelenjenek, így többek között Finta Éva-, Vári Fábián László-, Marcsák Gergely, Kopriva Nikolett-, Lőrincz P. Gabriella-idézetek is olvashatók. A helyszínek kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy könnyen észrevehetőek legyenek ezek a kiírások. Így a parkokban, a templomok környékén, az odavezető utak mentén és persze a magyar gimnázium bejáratánál helyeztük el azokat.

– Mit jelent számodra a vers? Van kedvenc költőd?

– Számomra a versek a tengert jelentik. Elmerültem bennük és ez köszönhető elsősorban a Jóistennek, anyukámnak és tanárnőimnek. A költészet valamilyen formában minden ember életében megmutatkozik. Kedvenc versem, költőm talán nincs is, Pilinszky földöntúlisága, Ady komorsága, Szabó Lőrinc gyermekszeretete, Hervay Gizella zsenialitása… – ezek mind és még sok más, ami magával ragad.

– Te magad is írsz verseket…

– Azzal szembesültem, hogy az írás többet jelent számomra, mint egy hobbi. Nagyon örülök, hogy néhány versem már megjelent a Partium folyóiratban, az Irodalmi Jelenben és az Erdélyi Előretolt Helyőrségben. Szeretném, ha a verseim az embereké is lennének, ha jelentene számukra valamit és olvasnák őket. Hálás vagyok azoknak, akik tanácsaikkal segítenek ebben.

– Mi pedig sok sikert kívánunk neked, a verstündéreknek meg köszönjük a költészetnapi élményt.

Kovács Erzsébet

Tarpai Zsófia
Költészetnap
Címkék
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.

Már nem tér haza: megerősítették Mihajlo Roszoha halálhírét

A fronton életét vesztette Mihajlo Roszoha, kárpátaljai katona. Hosszú ideig eltűntként tartották nyilván, halálhírét most erősítették meg.

Odesszára csaptak le az oroszok éjszaka, idős házaspárt öltek meg csapások. Fоtó: Одеська МВА

A csapásokban lakónegyedek és egy kereskedelmi hajó kapott találatot, két ember pedig életét vesztette.